Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv a cölibátus és a klerikusi tisztaság védelmében megtiltja, hogy a papok gyanús nőket (mulier suspecta) gyakran látogassanak vagy fogadjanak.
A jog gyanúsnak vélelmezi azt a nőt, aki
- az illető pappal nem áll közeli rokonságban
- akinek fiatal kora, laza erkölcse vagy egyéb magatartása miatt joggal botrány származik.
A hatályos Törvénykönyv a klerikusokat óvatosságra inti olyan személyekkel szemben, akik veszélyeztetik önmegtartóztatási kötelezettségük teljesítését, vagy a híveket megbotránkoztatják.
(Forrás: 1917-es CIC 133. kánon
1983-as CIC 277. kánon
Bánk J.: Kánoni jog)
Kép: Legyetek jók ha tudtok c. filmből!
17 megjegyzés:
Nem is tudtam, hogy van ilyen... Milyen előrelátó az Egyházi Törvénykönyv!
Krisztina barátnőm találta :)
Sajnos volt rá példa, hogy teljesen jámbor, lelki vezetést kérő (állítólag nem is túl előnyös adottságokkal rendelkező) lányok vittek félre egy-két éve felszentelt papokat. Szerintem az a legfontosabb, hogy a fiatal papok "belülről" tudjanak vigyázni magukra - tartsanak és tartassanak némi távolságot. Egy-két fiatal pap barátomnál látom, hogy milyen ügyesen (finoman és humorosan) kezelik a helyzeteket - mert sajnos nem mindenkinek jön IQ-ból, hogy hogyan illik beszélni egy pappal és meddig lehet elmenni.
Egy német magazinban láttam egyszer egy evangélikus lelkészházaspárt. Nem egészen az evangélikus teológián jöttek össze... ;) A férj jezsuita paptanárként teológiát tanított, a feleség pedig az egyik érdeklődő hallgató volt. Sikerült túlzásba vinni a beszélgetéseket és a konzultációkat - hivatásbeli válság, saját kérésre hosszabb külföldi távollét, majd végül kilépés és házasság lett a vége. Arról nincs információm, hogy mennyire boldogok.
Nekem egy másik probléma, hogy sokan ott is "pletyka-alapanyagot" keresnek, ahol nem kellene, rondán néznek és megjegyzéseket tesznek még akkor is, ha valaki teljesen szükséges és olykor "hivatalos" ügyben találkozik egy pappal.
A hatályos Törvénykönyv nem szabályozza részletesen, hogy ki számít „gyanús nőnek”, hanem ennek megítélését a részleges jogalkotásra bízza. Sajnos a látogatások tiltása is kimaradt belőle (a 17-esben még ez szerepelt) helyette a sokkal enyhébb "prudentia" szót használja a kódex, amit a magyar változat óvatosságnak fordít.
Úgy tűnik, a szerzetesi elöljárók a gyakorlatban nem mindig veszik komolyan ezt a kérdést a papjaik tekintetében. Maradna az a megoldás, hogy mi nők viselkedünk "prudensen" a papokkal szemben. Csak hát vannak "szép mór nők", akik ha nem is szándékosan, de súlyos gondatlansággal és felelőtlenséggel veszélyeztetik a papok - legalábbis lelki - tisztaságát.
Érdekes ez a téma is. Én azt gondolom erről, hogy egy papot nem lehet megóvni a nőktől és nem is kell az embereknek, hanem a papnak az Istenkapcsolatára támaszkodva kell ezt a problémát kezelnie önmagában. Aki elesik ebben az akadályban, az azért esik el, mert nem is volt igazán papi hivatása már az elején sem. Akinek meg nem volt ez a hivatása annak nem is kell feltétlen egy egész életet papként leélnie, mert nem azon a helyen áll, ahová Isten hívni akarta. Én szerencsére eddig csak erős hitű papokkal találkoztam. Azt hiszem ez az ami a leginkább képes a papot megvédeni a nőktől, a hite. Amelyik papnak meg ebből nincsen elég az nem is alkalmas arra, hogy másokat pásztoroljon és tényleg jobb, ha mást csinál.
A szóbeszéd az viszont elég nagy probléma, mert rombolja az Egyházat azzal, hogy rombolja a pásztorba vetett bizalmat alaptalan emberi képzelgések következtében. Az utóbbi hónapokban nagy lecke számomra és folyamatosan tapasztalom, hogy az ember legnagyobb ellensége, fejlődésének kerékkötője a saját gondolata vagy másoktól származó, átvett, vagy igaznak vélt gondolat tud lenni. Néha azt érzem, hogy akkor jut az ember jobban az üdvösségre, ha arra törekszik, hogy minél kevesebbet agyaljon és minél többet cselekedjen.
Hát szerintem nem egészen így van. Azért mert valakit pappá szentelnek, továbbra is emberből van. Még akkor is, ha igazán szerzetesi/papi hivatása van. Az örökfogadalomban/papszentelésben kimondhatatlan nagy kegyelmeket kap a kísértések elviseléséhez, de akkor is emberből van.
Ha kijelentjük azt, hogy aki kísértést szenved, annak nincs hivatása, akkor ezzel szinte azt jelentjük ki, hogy egyik papnak sincs hivatása.
Én nem arra gondolok, hogy „elesik az akadályban”, ahogy Ildikó fogalmazott. A papok többsége valószínűleg nem esik el… de minek feleslegesen kitenni őket kísértésnek? A papoknak, szerzeteseknek – mint lelkipásztoroknak – természetesen kötelességük, hogy normális kapcsolatot tudjanak kialakítani mindenkivel, így nőkkel is. De ha például szerzetes papok hagyják azt, hogy egy nő indokolatlanul sokat forogjon körülöttük, otthon érezze magát a kolostorban/rendházban, az már szerintem nem a „normális kapcsolat” kategória. (ja, és nem egy idős asszonyra gondolok…)
Ne áltassuk magunkat, a tisztaság megszegése nem a szexuális kapcsolatnál kezdődik…
Ehhez nem nagyon tudok hozzászólni. Nekem a saját tisztaságom fontosabb most, mint máséval törődjek, mert több kegyelmet szeretnék magamba szívni Istentől, mert arra van most nagyon-nagyon szükségem. Más embereket nem lehet igazán megismerni, mert azt sosem látja meg az ember igazán, hogy mi van belül, mindig csak a felszínt látja. (Talán egy nagyon hosszú házasságban meg lehet ismerni egy másik embert.) Nem tudni, hogy kit mi zavar. Nem biztos, hogy ami az egyik embernek probléma az a másiknak is, az. Lehet, hogy a másik észre sem veszi azt a dolgot, amit az egyik problémának érez. (Egyébként ehhez élő példáért sem kell messzire menni, elég a férfi-nő kapcsolatra gondolni, hogy mennyi olyan eset van, hogy a férfi nem érti, hogy mi a csuda baja van most a nőnek, mert egyszerűen ő azt nem érzékeli, hogy bármi gond lenne, vagy rosszul csinált volna bármit is.)
Egy Szent Ignácról szóló könyvhöz mintegy adalékként hozzátettek egy fejezetet, hogy milyen elvárásokat támasztanak a mai jezsuita jelöltekkel szemben. Itt olvastam, hogy többek között mindkét nemmel jól együtt kell tudniuk működni. (Vagyis nem zárkózhatnak el a nők elől, nem is lenne rá nagyon lehetőség, mert az intézményeikben sok-sok világi női munkatárs dolgozik, akikkel napi munkakapcsolatban kell lenniük... Régen talán nem így volt, például a sokkal nagyobb számú segítőtestvér miatt. Bizonyos háttérfeladatokat pedig az apácarendek vállaltak fel.)
Én távolról nem tudom megítélni, hogy ki-ki templomi szolgálatába mennyi "egészségtelen rajongás" vegyül, és az mekkora kísértést jelent a szerzeteseknek. :) Egy idősebb ismerősöm mondta, hogy néha igen durván - az illetőt a sárba taposva, nagy fájdalmat okozva - tudnak papok véget vetni a számukra is kellemetlen helyzeteknek.
Egy másik dolog, hogy szabad-e mélyen megsérteni/megalázni olyanokat, akik nemrég tértek meg, és nagyon kötődnek egy-egy paphoz...
Tapasztalataim szerint leginkább a nők azok, akik gyanúsan szemlélik egymást ilyen szempontból. Emlékszem például egy hitoktatónőre, aki olykor megjegyzést tett a fiatal anyukákra, hogy "szerelmesek a papba"... Azon viszont már nem zavartatta magát, hogy hittanos táborban hajnali négyig "munkamegbeszélést" tartott a pappal, és rendszeresen vele vitette haza magát autóval a plébániáról.
Egy másik dolog is eszembe jutott a múlt heti aktualitás okán: Jézus Mária Magdolnában sem a "mulier suspectát", hanem az Istent kereső embert látta... ;)
Ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Jézus a második ISTENI személy, és Ő látta Mária Magdolna lelkét!!!
Például Júdás viszont érthető okból botránkozott meg a nő viselkedésén, hiszen ő csak egy kurtizánt látott benne. Persze vigyázzunk: egy keresztény embernek mindig jóhiszeműen kell közelednie felebarátai felé, a friss megtérőt pedig természetesen meg kell tanítani arra, hogyan kell viselkednie. Szerintem érdemes lehet néha akár a papot is figyelmeztetni, ha nem találjuk megfelelőnek a viselkedését, persze négyszemközt.
Egy szerzetesi konferenciára készült előadás szövegéből szeretnék idézni. Patsch Ferenc jezsuita filozófus követte el, akinek "van múltja" szemináriumi elöljáróként, szerzeteseként. Nemcsak az istenséggel, hanem az érettséggel is összefüggésbe meri hozni Jézus engedékenységét Mária Magdolna kapcsán:
"Érzelmileg annyira zseniális, hogy hihetetlen intimitást megenged magával szemben, amikor
bejön egy asszony és olajjal mossa meg a lábát. Micsoda érett férfiasság volt benne, nem
véletlen, hogy aztán az utókor összehozta Mária Magdolnával – ismerjük ezeket a heterodox
tanításokat. Ő az, aki a gyöngédségnek, az intimitásnak hallatlan fokát el bírta viselni. De
ugyanő arra is képes volt, hogy föllépjen, hogy kötélből ostort fonjon és fölforgassa a
templomot. Micsoda eleven érzelmek, valódi férfienergiák voltak meg benne – teljes
harmóniában!"
:)
Ez csak egy kiragadott részlet pont ehhez a példához, maga az egész előadás sokkal érdekesebb. Nem vagyok teológus, de így első látásra szerintem nem tartalmaz eretnekségeket... ;)
(A szöveg letölthető: http://www.sapientia.hu/hu/system/files/F%C3%A9rfiv%C3%A1+%C3%A9rni+szerzetesk%C3%A9nt.pdf)
Azok közül a papok közül, akikkel mostanában találkozom, szerintem nincs olyan, akit ilyesmi miatt figyelmeztetni kellene - vagy túl jónak szeretném őket látni, esetleg nem vagyok eleget papok között. :) Aki kettős életet él(ne), annak a második életét természetesen nem ismerem. ;)
Remélem senki nem kíván személyeskedni, mert ezen a blogon nincs helye ilyesminek.
Ismétlem, hogy a papok emberek, és nem Istenek. Nem bűntelenek, kísérthetőek, Ádám és Éva óta rosszra hajlók...ugyanúgy mint minden más földi halandó. Nem érdemes tehát a tökéletes Jézussal példálózni.
Én ezt a bejegyzést hagyományhű katolikusként tettem fel, mert nem értek egyet a női templomi szolgálat intézményével. Nagyon fontos, hogy szabályozza ezt az Egyház, és betartsák a hívek.
Nekem sem volt szándékomban személyeskedni, úgyhogy eléggé meg vagyok lepve, hogy mások miket látnak bele abba, amit írtam...
A papokkal való kapcsolatban én magamra nézve fontosnak tartom azt a bizonyos "prudentia"-t, továbbá a világos helyzeteket és a botránkoztatás elkerülését. De ez mindenkinek a maga dolga.
A női templomi szolgálattal szerintem nincs gond, amennyiben az illető hölgy benne van a kánoni korban - bár az ha jól tudom, 40 év, én inkább a 60 felettit preferálnám...
Sziasztok !
Éljenek a papok, a hívők és a papoknak és hívőknek segítő emberek és vesszenek a fejtörő gondok, bajok, mindegy mivel kapcsolatosak vagy kiéi ! Örüljünk Istennek és örvendezzünk nagyságán !
Én a magam részéről a szabadságot szeretem és bízni szeretek abban, hogy az emberek tudnak is azzal élni. Nem lehet annyira túlszabályozni mindent, mert akkor Istenre való koncentrálás (kegyelemvétel) helyett, (ami egyébként automatikusan meg is védene attól a rossztól amit ki akarunk zárni az általunk alkotott szabályokkal) a szabályok betartására megy majd el az erőnk.
Egy "o" betű a gond. A szabadság és a szabadosság nem mindegy. De bizonyára sokak szerint túllihegem a dolgot :D
Aki keresi a veszélyt, elvész benne.
A kánonjog - egyébként a valódi erkölcsteológia is - az ember valós természetéből indul ki.
A pap is ember, az áteredő bűn általi kiegyensúlyozatlanság sebeivel ellátva.
Nem kell felesleges kísértésnek kitenni őket. Itt nem feltétlenül fizikai-szexuális kontaktusra kell csupán gondolni, hanem arra, hogy lelki függés alakul ki, amely akár egész közösségeket szétvethet.
Férfiközösségbe a nő becsöppenése ezerszer okozott ilyen problémát. (Lásd a Bounty tragédiája.)
Nem "gonosz" a nő, hanem vannak exaltáltságból vagy exhibicionizmustól túlhajtottan extrovertált nők (akik sokszor dekoratívak is és okosak is). Mivel ők is emberek, a hiúság, ájtatos kapcsoaltba ágyazott önkenegetés tönkretehet sok papot, szerzetest, vagy akár közösséget is. Ráadásul ilyen lelki dispozíciókkal ez hatványozottabban jelentkezik.
A határozott közösségvezetőnek (perjelnek, kanonoknak) gátat kell vetni az ilyen tevékenységeknek. (Az ilyen nők erre női érzelmi intelligenciájuknál fogva ráéreznek, s általában az ilyen "magabiztos" férfiakat csavarják az ujjuk köré, s az egész közösség vele bukik.)
Köszönöm, közben kitaláltam egy új bejegyzést, most kezdem majd írni.
Sajnos olvastam a szakdolgozatom kapcsán én is ilyen közösségekről, akiket szétzilált egy-egy ilyen kóristalány. Ilyenkor nemcsak egy szerzetesnek borul el az agya, hanem magával rántja a fél közösséget, ami gyakorlatilag vezethet összeomláshoz. De ez úgy gondolom NEM a hivatás HIÁNYÁT, csak inkább erőtlenségét jelenti. Valami másban volt a baj. Rossz kommunikáció az elöljáróval például.
Megjegyzés küldése