2011. november 18., péntek

Megható

Nem vagyok oda a meghökkentő videókért. Például nemrég több helyen is feltűnt egy abortusztúlélő tanúságtétele (kiegészítéssel ld. ITT), amire nem is reagáltam, de azért megnéztem. Rettentően érdekes volt, bár kérdés, mennyire hatásos. (Remélem igen!) A kisfilm végén abortált magzatokat mutatnak be fotókon a legvéresebb valóságukban. Érthetetlen, hogy képes valaki ilyet tenni. Az emberek nem tudják, mit tesznek? A tanúságtevő elmondja, hogy az őt megölni kívánó "orvos" sajnos nagyon is tisztában volt vele.

Tehát nem lelkesedem a hatásvadászatért, mégha jó célért történik se, most mégis megosztok egy ilyen videót, ami a zenével együtt kicsit még giccses is ráadásul. Megdöbbentő, hogy 10 millióan látták!

Véletlenül akadtam rá, még kismama időszakomban. Őszintén szólva én megkönnyeztem. Amiért ide fölteszem, az az, hogy megkeresztelik a kislányt, és rövid életének abban a pár percében óriási szeretettel veszik körül. Mekkora ellentétben áll ez azzal, hogy megöljük a gyerekeket még születésük előtt szánt szándékkal.

Ella Rose 2008. július 17-én született 21 hetes terhesség után (40 hét helyett). Sokan azt mondták az édesanyjának, mikor bement a kórházba, mert komplikációk léptek fel, hogy csak "essenek túl rajta", mert nem valószínű, hogy a baba életben van, de ők küzdöttek érte. Férjével nem voltak hajlandóak a biztos halált választani a gyermek számára. Egy csodálatos orvos (az egyetlen, aki nem mondott le róluk) segített, hogy családja körében megszüljön "egy gyönyörű kislányt, aki tökéletes volt minden szempontból". Azonnal megkeresztelték, és a kicsi annyira erős volt, hogy megfogta a gyűrűt, amit ujjára húztak. 20 perc után eljött az ideje, hogy "Isten haza vegye őt". Ezt a videót a temetésén játszották le, és szerették volna megosztani mindenkivel, akivel csak tudják...micsoda ajándék volt Ella Rose.

Valaki (nem akarom megnevezni) azt mondta, hogy meg kellett volna azonnal ölni a kislányt, hogy ne szenvedjen. Na ezzel nem értek egyet! Hozzászólások? Kiváncsi vagyok a véleményekre.


2011. november 17., csütörtök

A hit évéhez


"- Padre, én nem hiszek Istenben!
- Isten viszont hisz benned, fiam."

(In Maria Winowska: Padre Pio igazi arca)

2011. november 1., kedd

Jézus és a kereszt

Egyszer egy asszony kiöntötte Pio atya előtt a szívét a sok szenvedés miatt, és egy bizonyos ponton felkiáltott: "Megértem, hogy Jézus agóniája a kereszten nagyobb volt minden más szenvedésnél. De legalább csak három órán át tartott."
Pio atya megértően nézett az asszonyra, majd csendesen, szíve és személyes tapasztalata mélyéből azt mondta: "Nem tudod, hogy Jézus a világ végéig vívja haláltusáját?"



"Mindenkinek megvan a maga keresztje; mindenki azt kéri, vegyék le róla. Ha azonban tudnák, hogy milyen értékes, kérnék azt."