Bejön férjem a lakás ajtajából, ahol egy nagy dobozt cincált szét a szemeteskukánál. Közli, hogy nem az idegesítette fel, hogy ahogy kilépett a szabadba, elkezdett esni az eső, és most meg ahogy befejezte a munkát, és bejött: elállt; hanem hogy megállt mellette egy autó, és az orra alá engedte a kipufogófüstöt, míg kinyílt a kapu, ő meg letüdőzte, és ott kellett dolgoznia ilyen "levegőben"...
Nagyon lassan esik le, hogy mi az életfeladata egy kereszténynek. Hetek óta egyre jobban morgok például a munkahelyemre, ami semmilyen szempontból nem jó. Azt is jelzi, hogy ideje lenne gyónni, hiszen lehúznak a bocsánatos bűneim. Pio atya maga mondta: "Nyolc nap után, gyónás nélkül, én nem vagyok képes megőrizni lelkem tisztaságát". A bocsánatos bűn üt egy kis lukat, vagy repedés keletkezik, és az növi ki magát valami súlyos bűnné. Nem éri meg gyűjtögetni. Ne haljunk éhen a szentségek terített asztalánál: menjünk el gyónni!
Visszatérve a munkahelyemre: a kolléganőm borzasztóan zavar. Nem szabad rosszat mondanom róla, csak annyi, hogy például erkölcstelen. Pár hónapja megfejtettem, hogy én vagyok szeretettelen irányában. Most az derült ki számomra, hogy ahelyett, hogy acsarkodom rájuk, hálát kéne adnom. Nem azért, mert mindig lehet rosszabb, hanem Kis Szent Teréz nyomdokain járva!
Már írtam egyszer a betegségről, mely életállapot eleve magában hordozza az üdvösség lehetőségét. Ha minden tevékenységem előtt keresztet vetek, akkor Isten megdicsőül akkor is, ha nem sikerül a dolog. Ő kipótolja, hiszen hatalma van az Ő akarata szerint tenni a legjobbat. És földi halálom után Ő fog irgalmasan felemelni vagy igazságosan megítélni.
Van munkánk, van tető a fejünk fölött, van hova lehajtani a fejünket, van családunk, vannak barátaink. Isten mindent megadott nekünk, ami a boldogsághoz kell. Ezek után nem hisztizni kéne, hanem örülni, ha kitalál nekünk valamit, amit felajánlhatunk. Hálát adok az idegesítő kolléganőért, a benzingőzért, a kis kellemetlenségekért, mert mind értem és az emberekért van, akikért felajánlottam.
Ez is ima. Éljünk vele!!!
Nagyon lassan esik le, hogy mi az életfeladata egy kereszténynek. Hetek óta egyre jobban morgok például a munkahelyemre, ami semmilyen szempontból nem jó. Azt is jelzi, hogy ideje lenne gyónni, hiszen lehúznak a bocsánatos bűneim. Pio atya maga mondta: "Nyolc nap után, gyónás nélkül, én nem vagyok képes megőrizni lelkem tisztaságát". A bocsánatos bűn üt egy kis lukat, vagy repedés keletkezik, és az növi ki magát valami súlyos bűnné. Nem éri meg gyűjtögetni. Ne haljunk éhen a szentségek terített asztalánál: menjünk el gyónni!Visszatérve a munkahelyemre: a kolléganőm borzasztóan zavar. Nem szabad rosszat mondanom róla, csak annyi, hogy például erkölcstelen. Pár hónapja megfejtettem, hogy én vagyok szeretettelen irányában. Most az derült ki számomra, hogy ahelyett, hogy acsarkodom rájuk, hálát kéne adnom. Nem azért, mert mindig lehet rosszabb, hanem Kis Szent Teréz nyomdokain járva!
Már írtam egyszer a betegségről, mely életállapot eleve magában hordozza az üdvösség lehetőségét. Ha minden tevékenységem előtt keresztet vetek, akkor Isten megdicsőül akkor is, ha nem sikerül a dolog. Ő kipótolja, hiszen hatalma van az Ő akarata szerint tenni a legjobbat. És földi halálom után Ő fog irgalmasan felemelni vagy igazságosan megítélni.
Van munkánk, van tető a fejünk fölött, van hova lehajtani a fejünket, van családunk, vannak barátaink. Isten mindent megadott nekünk, ami a boldogsághoz kell. Ezek után nem hisztizni kéne, hanem örülni, ha kitalál nekünk valamit, amit felajánlhatunk. Hálát adok az idegesítő kolléganőért, a benzingőzért, a kis kellemetlenségekért, mert mind értem és az emberekért van, akikért felajánlottam.
Ez is ima. Éljünk vele!!!
1 megjegyzés:
Ezt a bejegyzést miért csak most vettem észre??? Nagyon jó, köszönöm!
Megjegyzés küldése