2010. május 30-i prédikáció

A férjemnek is (aki ma ministrált régi rítusban először) jól áll a sárga nyíl :-)

Ma Szentháromság vasárnapja van.

"Áldott vagy Uram, ki átlátod a mélységeket és a kerubok fölött trónolsz" (ÉE 573)

Tegnap véget ért a húsvéti időszak. Ha utánaszámolunk, több mint 50 napról van szó, de csak azért, mert Pünkösdkor egyszerűen megállt az idő, és Pünkösd nyolcada tulajdonképpen egynek számít, azaz Pünkösd napja egy egész hétig tartott...
A második évezredben bevezetett ünnepek egy-egy fontos hittitkot emelnek ki, a mai is egy ilyen "dogmatikus ünnep". Sokáig Róma nem akarta átvenni mondván, hogy mi még a mise hangos részeiben is a Szentháromságot jelenítjük meg, nemhogy a halk részekben. (Természetesen részletesen elhangzott a mise részeinek ilyen irányú elemzése...) Az egész liturgia, sőt az egész keresztény élet egy nagy dicshimnusz a Szentháromság tiszteletére. Például minden évközi (zöld) vasárnap prefációja a Szentháromságról szól.
A mai világ DOGMAELLENES. Pedig a dogmák "ablakok az örökkévalóságra", ahogy mostani pápánk még bíborosként megjegyezte.
A Szentháromság dogmájának megértése "messze felülmúlja felfogóképességünket". ((Hát ez már önmagában mókás kijelentésnek tűnt, a következő mondat csak tovább fokozta mosolygásomat...)) Olyan ez, mintha "egy hangyának megpróbálnánk elmagyarázni az atomfizika titkait"...
Ezek után jött a három hitvallás rövid bemutatása: 1. apostoli 2. nicea-konstantinápolyi 3. Szent Atanáz-féle. Utóbbit teljes terjedelmében felolvasta, hiszen sajnos szinte már senki sem ismeri a szövegét, bár a zsolozsmában az Egyház rendszeresen imádkozza. Ezzel zárul: "...aki ezt nem hiszi, üdvösségre nem juthat". Csak szemléltetésül egy mondata: "...nem hárman Istenek, hanem egy Isten...".

Mai kommunio: "Áldjuk a mennynek Istenét most minden élők előtt s mondjunk hálát néki, mert irgalmasságot tett Ő vélünk" (ÉE 574)

Különbözőségünk, önállóságunk ne a széthúzást eredményezze, hanem a Szentháromság hozzon össze mindnyájunkat!

FIGYELEM! A Szentatyával is közösségben csütörtökön ünneplünk a Bp. Belvárosi templomban. Fél 8-kor kezdődik a Sollemnis szentmise ÚRNAPI KÖRMENETTEL!

"Máté" evangélium(?)a

Kezdjük talán azzal, hogy elmagyarázom mik is ezek a fotók tulajdonképpen, mielőtt még valaki félreértené.

A Bors című magyar tévéfilmsorozatot a Tanácsköztársaság évfordulójára készítették. Sikerét főként a kiváló színészeknek köszönhette (például a nemrég elhunyt Bujtor Istvánnak, aki az egyik főgonoszt alakította).
A sorozatot jellemző erőteljes antiklerikális jelleg valamennyi részben tetten érhető, de kimagaslik a Máté evangéliuma című epizód, mely az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus díszletei között játszódik.

Az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedő, a képen látható főhőseink (Sztankay István és Antal Imre) ahhoz a cselhez folyamodnak, hogy papi ruhában magukat francia ciszterci szerzetesnek kiadva vegyülnek el a kongresszus sokaságában - saját céljaikra felhasználva a helyzet és a tömeg adta lehetőségeket. Legfőbb céljuk szentképeknek álcázott háborúellenes röpcédulákat osztani a munkások körében. A szokásos "ájtatos blabla" alá a következőt írják: Őrizkedjetek tehát a fasizmus prófétáitól, akik totális háborút hirdetnek a munkásosztály szabadsága, az emberiség haladása ellen!!! "Egyházmegyei Főhatóság Engedélyével"

Nyomdára van szükségük, amihez kapóra jön Bors Máté bebörtönzött szerelme, aki épp a márianosztrai fegyházban tölti büntetését, amit akkoriban az Irgalmasrendi apácák láttak el. A fenti képen egy újabb álságos hazugság látható, ugyanis még a nővéreket sem kímélték a film alkotói. Nem elég, hogy a filmbéli apácák Bertier (=Bors) atya után vágyakoznak, a valós életben IS kommunista Gobbi Hilda Borsékhoz hasonlóan egyházi ruhát ölt az ügy sikere érdekében. Az alábbi képen Bors egy fiktív gyónás keretében randevúzik börtönben lévő szerelmével Parázzsal (akit Almási Éva alakít egyébként elragadóan). A gyóntatószéket 2010. május 1-jén lefotóztam a templomban, azóta is változatlanul áll Márianosztrán!!!

A rész záróképe végképp meggyőz minket arról, hogy semmi másra nem irányult az egész, mint a szent ruhák meggyalázására, de legalább csak látszatról van szó. Azt még ebben a filmben sem merték ábrázolni, hogy egy igazi apáca és pap a lenti dolgot művelje...

A hercegnő, aki "szeretetből élt"...

...mert mindenkit megvigasztalt, akivel csak találkozott!

Sziléziai Szent Hedvigről (1174-1243):

Amikor Andechsi IV. Berthold és felesége, Groitzschi Ágnes 5 éves kislányukat, Hedviget a kitzingeni bencés apácákra bízták, nem az volt a szándékuk, hogy véglegesen otthagyják őt a kolostorban. A gyermek lelkét azonban nagyon is megragadta a bencés élet ritmusa, az Isten jelenlétében élő testvéri közösség. 12 éves korában ragadták ki a békéből, mert a család meglelte vőlegényét Henrik, a sziléziai herceg fia személyében. A tizenkét éves grófnőre igen nagy feladatok vártak az új, számára idegen környezetben. Első éveiről csak annyit tudunk, hogy a férjét ,,Istenben szerette mint erényes és népe javát kereső embert'', és hét gyermekkel ajándékozta meg.

Az 1300 körül írt legenda az általános erények felsorolása mellett feljegyzett Hedvigről két sajátos jellemvonást: szorgalmasan tanulmányozta a Szentírást, és mindenben a Szentlélek volt különleges tanítómestere. (Ebből a két forrásból merítette élete végéig az erőt.)

Hedvig alapíttatta meg az első szerzetesnővéri kolostort Sziléziában, később ez a hely lett otthona, bár ő maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat (akkor sem, amikor özvegyként beköltözött a kolostorba). Trzebnicában ekkor már egyetlen életben maradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnő. Hedvig tudta és elfogadta, hogy az ő helye a hercegi udvarban van. A szemlélődés azonban egyre nagyobb teret foglalt el az életéből, és alapja lett minden tevékenységének. Napjait az irgalmasság lelki és testi cselekedetei töltötték ki. Bármit tett, soha nem önmagáért tette, mert tekintete állandóan Krisztusra figyelt és a hite felebarátaiban is az Urat elevenítette meg.

Két csoport különösen közel állt a szívéhez: a papok és a szegények. A papság iránti tisztelete olyan fokot ért el, hogy megnyilvánulásai előtt ma megütközve állunk. Például a víznek, amelyben a papok mosdottak, gyógyító erőt tulajdonított. Ajándékul elkérte a trzebnicai apácáktól az ételmaradékot is. A papság iránti tisztelete az Eucharisztia és a szentmise áhítatos szeretetéből fakadt.

A hősiesség azonban, amellyel Hedvig a felebarátainak szolgált, csak külső burok volt, amely elrejtette Krisztushoz egyre hasonlóbbá váló belső életét. Lépésről lépésre követte az Urat a kereszt hordozásában. "Nem szégyellte, hogy áldozati báránya legyen Annak, aki túláradó szeretetéért minden emberért megfeszíttetett.'' Ebből válik érthetővé az a kegyetlenségig menő szigor, ahogyan önmagával bánt. Fegyelmezettsége az étkezésben, a ruházkodásban és általános életformájában felülmúl minden elképzelést. És feltűnő, hogy mindebben semmi külső támaszt, lelki vezetést nem kapott, sőt a környezete épp az ellenkező irányba befolyásolta volna. Ahhoz azonban elég alázatos volt, hogy kopott köpenyét kicserélje, amikor egy egyszerű apáca figyelmeztette: nem méltó hozzá, hogy a hercegi fogadásokon így jelenjék meg. De amikor a boroszlói főesperes szemrehányást tett neki böjtölése miatt, annak csak ennyit mondott: "Eszem annyit, amennyi nekem elég!''

Az Úr pedig kemény próbára tette a kereszt iránti szeretetét: hét gyermeke közül hat a szeme láttára halt meg, 1238-ban pedig férjét is elvesztette. Különösen érzékenyen érintette Henrik fiának halála, akinek követnie kellett volna atyját a hercegi trónon. 1241-ben ugyanis a tatárok nemcsak Magyarországot pusztították, hanem heves viharként végigdúlták Lengyelország déli területét is. Fia, Henrik egy kisebb lovas sereggel vonult fel és Legnicánál megütközött velük. A csatát elvesztette, maga is holtan maradt a csatatéren. A támadók azonban, látván, hogy milyen elszánt ellenállásba ütköztek, elvonultak a vidékről. Mikor Hedvigék hírét vitték, hogy fia elesett a csatában, ő nem ontott könnyeket, a fájdalom külső jeleit egyáltalán nem mutatta, hanem leányát, a trzebnicai apátnőt és a menyét vigasztalta, aki majdnem belehalt a fájdalomba. Ő csak imádkozott, égre emelt tekintettel: "Köszönöm, Istenem, hogy ilyen fiút adtál nekem... vedd magadhoz a lelkét!" Aztán kiment a csatatérre, hogy megkeresse holttestét a fiának, akinek állítólag már korábban megjövendölte halálát. Fájdalmának nagyságát csak sejteni lehet szavaiból, ahogyan leányát és menyét vigasztalta: "Isten akarata ez, és nekünk kedvünket kell találnunk abban, amit Isten akar, s ami neki tetszik".

A papok és szerzetesek mellett különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt. Boroszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első ispotályát, amelyet a neumarkti leprás otthon követett. A legenda állandóan emlékeztet arra, hogy akkoriban - rendkívüli módon - Hedvig saját kezűleg szolgálta ki a szegényeket és a betegeket, maga osztotta ki az alamizsnát, s csak akkor bízta ezt másra, ha maga már nem boldogult a sok teendővel.

Életrajzírója újra meg újra kiemeli Hedvig szokatlan emberszeretetét és szociális érzékét: ,,Ha valaki a szolgák közül megbetegedett, orvosokat küldött hozzá, gyógyszerekről maga gondoskodott, és úgy ápolta őket, mintha a gyermekei lennének. Ha hallott egy betegről, bármilyen messze lakott is, felkereste, vagy legalább elküldött hozzá valakit ajándékokkal. Különös képessége volt az özvegyek és árvák megvigasztalására. Sok leányt, akinek sem szülei, sem rokonai nem voltak maga köré gyűjtött, és ahogyan Isten előtt jónak látta, gondoskodott róluk: az egyiket férjhez adta, a másikat kolostorba irányította. Mindig sok pénzt hordott magánál, hogy a rászorulóknak azonnal adhasson. A kíséretében lévő szegényeket senki nem merte elkergetni, ámbár a szolgák számára olykor nagyon terhesek voltak.

Botránkozást keltett a környezetében, hogy gyakran járt mezítláb. A gyóntatója egyszer csináltatott neki egy pár cipőt, és megparancsolta neki, hogy hordja. Hedvig követte is a parancsot, és hordta a cipőt. Mikor pár év múlva a pap észrevette, hogy a cipő használatlan, Hedvig megjegyezte: "Pedig én engedelmeskedtem és gyakran hordtam!" (Nem hazudott, csak nem a lábán, hanem a kezében hordta…) Legendaírója ezzel magasztalja Hedvig vezeklését: a szent lába nyoma a hóban olyan meleget sugárzott, hogy a nyomába lépő, didergő szegények lába felmelegedett tőle!

Hedvig egy alkalommal elmélyült imádságban térdelt a trzebnicai kolostor templomának feszülete előtt. Egyszer csak a feszület megmozdult, a Megfeszített jobb karja eloldódott a kereszttől, átölelte Hedviget, és megáldotta. Az Úr így adta tudtára, hogy meghallgatta imádságát – írja legendája. Ez a jelenet Hedvig életének legbenső misztériumát is jelzi, és az összes nagy misztikus rokonává teszi őt – olvashatjuk a Szentek élete című könyvben.

Pünkösdhétfő

Szabad azt mondanunk a Szűzanyának, hogy mutasd meg magad, mert nézni szeretnénk téged. "Csak szemlélni, mikor már kérni sincs erőnk."

Ez még egy vasárnapi gondolat Szentkútról, és egy kép a virrasztásról gyertyafényben:

A LÉLEK, KI AZ ATYÁTÓL SZÁRMAZIK - ALLELUJA - Ő MAJD MEGDICSŐÍT ENGEM - ALLELUJA

Mai prédikációvázlat (kiemelések tőlem, és ennél sokkal többet mondott):

A pünkösdi misztériumról elmélkedvén...(ami a hétvégi prédikációkból kimaradt)

A "nyelveken beszélés" misztikus elragadtatás érthetetlen nyelve volt-e? Nem, valószínűbb, hogy értelmes létező nyelvekről beszélhetünk Péter tanúságtevésének idején.
Konfirmáció=megerősítés
A Pünkösd, a bérmálás, a Szentlélek a hit megerősödését hozza. Az embereket fellelkesíteni viszonylag könnyű, de hogy kitartsanak, ahhoz sokkal nagyobb erőfeszítés kell.
A mai világban pillanatnyi hangulatok mozgatják az embereket. Pedig lelkiéletet élni nem lehet állhatatos kitartás, elszántság nélkül.
Az Egyház egysége a hitnek a mélyéből ered. A Szentlélek erősítse hitünket, növelje szeretetünket, és adjon reményt nekünk. Ez a Szentlélek vonta a pogányokat is az Egyházba. (Ld. mai evangélium)
ENGEDJÜK, hogy a szentségeken keresztül egységesítsen. Az Egyházban a Lélek hozza össze a különböző embereket.
Feladatunk a "sok demoralizáló hatás" mellett kitartani BÁRMI ÁRON, hogy az egész Test képes legyen harmonikusan működni!

Pünkösd

Vasárnap, ünnepi mise. Egyesek az apostolok példáját követve elaludtak a szentbeszéd alatt :-)

A pápai prelátus (a vasárnapi mise celebránsa) a hagyományt követve az Oltáriszentséggel megáldja a kicsinyeket a Prágai Kis Jézus szobránál:

NOM kicsit másképp!


Tömjénezés a körmenet végén:

Hangulatok a kolostor körül

Egy körmenet hangjai

Íme 2 apró videó a 2010-es pünkösdi búcsús körmenetről.

A jellegzetes csengetés, ahogy vonul a menet az Oltáriszentséggel...

...és az Égből szállott szent kenyér kezdetű ének rézfúvósok kíséretében:

Körmenet

Pünkösdvasárnap a 10:00-kor kezdődő mise után
1.) A baldahin összeszerelése...

2.) A zarándokház előtt halad el a menet...

3.) Az Oltáriszentséget rézfúvósok kísérték...

4.) A kegyhely megkerülése...

5.) Háttérben a szent kút...

Gyertyás körmenet

Szombat este, a 20:00-kor kezdődő mise után (Pünkösd vigiliája)

Zarándokcsoport fogadása

Váratlanul ért, hogy a végén összeérintették a két feszületet. Még nem láttam ilyet, így lekéstem a géppel...

Tájékoztató

Búcsús képeket fogok közölni a hétvégéről. Pálosszentkúton ünnepeltük Pünkösdöt. Gellért atya prédikációi elmaradtak most... Talán Pünkösdhétfőn!

Üdvözlettel: MM

P.s. ŐZIKÉNEK (az előző témához):

Utcán...

Tegnap hallgattam a rádióban egy Illés számot ...és asszociálni kezdtem. Ki legyen a szerelmünk?

(Majd az alábbi dalszöveget énekelgetem, ha esetleg hitem miatt börtönbe zárnának, mint a kommunizmus idején tették!)

1. Néha furcsa hangulatban / Az utcát járom egymagamban,
Nincsen semmihez se kedvem, / De érzem azt, hogy nincs ez rendben így.

Refrén:
Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova megyek,
Hova, de hova, de hova, de hova megyek, / Hova, de hova, de hova, de hova megyek én?!

2. Megállok egy utcasarkon, / Merre tovább, melyik úton?
Elindulok, párat lépek, / Á, erre most miért menjek én?

Refrén

3. Lámpavasnak támaszkodva / Az embereket nézem sorra,
Fáradt arccal mind sietnek, / Találgatom, merre mennek ők.

Refrén:
Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova jutok, ...

4. Vannak, akik végigmérnek, / "Szép kis alak"- így beszélnek.
A fejükre is állhatnának, / Érdekelni nem tudnának ők.

Refrén

5. Mint sűrű köd, ha gyorsan felszáll, / Eszembe jut, hátha vársz rám.

Látod, már nem tétovázok, / Megyek Hozzád, meg nem állok én.

És most már tudom, már tudom, már tudom, hogy hova megyek,
Tudom, már tudom, már tudom, hogy Veled leszek,
Tudom, már tudom, már tudom, hogy Veled leszek én!

Támad a szinkretizmus

Nagyrabecsült Alácsi Ervin atya közölt egy figyelemreméltó bejegyzést (ide kattintva olvasható) a már eddig is sokszor minősíthetetlennek mondható Magyar Kurír egyik híréről. Őrület!
(Aki még nem látta volna, Krisztus Urunkról jelent meg egy illusztráció "A buddhizmus és a katolicizmus közös értékeit hangsúlyozza a Vatikán" címmel)

Itthoni szépségek

Nézegetve a Kansas Catholic több helyen feltűnt képeit, bevillant, hogy dehát nekünk is vannak ám szépséges apácáink!

Férfi(as) ideál(jaim)

"A tegnap elmúlt, a holnap még nem jött el. Csak ma szerethetek!" Teréz anya

"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam..." (2Tim4,7)

2010. május 16-i prédikáció

A mai Communio szövegét akár a blogom címe alá is biggyeszthetném: "Atyám, míg velük voltam, én megtartottam őket, akiket nekem adtál, alleluja. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy megőrizzed őket a gonosztól!"
Csütörtökön ünnepeltük az Úr "diadalünnepét". A mennybemenetel nem azt jelenti, hogy Jézus elhagyta övéit, hanem hogy távozásával egyre mélyebb jelenlétet kíván tőlünk Vele. Akkor azt mondtuk, ez a tény nem szomorú, most mégis már pár nappal utána is HIÁNYZIK (nemhogy 2000 évvel később). Az Introitusban ezt énekeltük: "a te orcádat keresem, Uram, ne fordítsd el tőlem"...
"Testvérek, legyetek okosak, és virrasszatok imádságban!"- hallottuk a Szentleckében.
Ez a Szentlélekváró kilenced a legősibb kilenced. Az Egyház most ezt az áldozatos imádságot tekinti feladatának. A kapcsolatot Istennel egyre bensőségesebbé kell tenni. "Már ne akarjátok tapintani mint Tamás, hanem a lélek szemeit nyissátok ki."
Mikor Jézus a földön járt, akkor beszélt arról, hogy titokzatos módon akkor is az Atyával van. Mennybemenetelével sem vonta meg magát tőlünk. Azóta épp fordítva van!
(...) Egy dogma esetén nem arról van szó, hogy a Szentatya hasra ütött, és kitalált egy dogmát, hanem egy fokozatos kibontakozásról beszélhetünk. Egyre világosabbá válik az Igazság teljessége a Szentlélek által. Tehát a dogma a fenti esetben tulajdonképpen nem új, hanem a kinyilatkoztatásnak egy teljesebb megértéséről van szó.
Mi készíti föl a szívünket a Szentlélek fogadására? Az a szükséges, hogy MEGÚJÍTÁS legyen. Fel kell szítani magunkban újra például a bérmálás kegyelmeit.
(Idén június 20-án közösségünkből heten részesülnek majd e szentségben Vácott! Fontos, hogy imádkozzunk értük!!!) Fontos a folyamatos imádság, és az is, hogy ez az ima TISZTA SZÍVBŐL származzon. Sok katolikus is úgy él, mintha a tízparancs első táblája nem is létezne. A szentségekkel való élés nem kedv kérdése! Az első, hogy TEREMTMÉNYE vagy az Istennek, és kötelességed élni a szentségekkel, különben MEGRABOLTAD Őt.
Az Isten és embertárs iránti szeretetnek egyre inkább kell növekednie bennünk. És ez már a Szentlélek JELENLÉTÉNEK a gyümölcse lesz (amennyiben teljesítettük azt a kötelességünket, hogy élünk a szentségekkel). Igyekezzünk a parancsokat megtartani, magunkat megfékezni, lelkünket pedig próbáljuk önzetlenné nevelni. És nemcsak a Pünkösdig hátralévő időben, hanem ez bizony egy ÉLETFELADAT.
(Figyelem! A hagyomány szerint Pünkösd vigiliája szigorú böjti nap.)

Ez a fotó a mise előtt készült. Elég bonyolult dallamú introitus volt ma, azt gyakoroltuk. (Az ambó erre a célra kitűnően használható...) Felhívnám a figyelmet a gyönyörű virágokra!

Szerzetesek dícsérete

"A jó szerzetösnek
Szíve Krisztus kerte
Mert őbenne plántálta
Verágoknak szépségét.
Mert szent alázatosság
Verágozik őbenne,
Mint kék viola,
Szeretetnek rózsája,
Tisztaságnak liloma,
Benne kevélködnek."