2011. április 22., péntek

2011. április 20., szerda

Nagyhetem - magánjellegű bejegyzés

Megadatott, hogy idén a következők szellemében "ünnepeljek": dicsekedhetek gyengeségeimmel.

Nagyon nyomasztó dolog annyira tehetetlen betegnek lenni, hogy csak fekszik valaki az ágyban, és átgondolja, mi mindent tudna tenni. Igaz, az is eszembe jutott, hogy na bezzeg, amikor járni tudtam, mi mindent halogattam. Úgyhogy megint jönnek a nagy elhatározások, miközben még gyónni se bírok elvánszorogni. (Mellesleg menne is talán, de felelőtlenség lenne.)
A legnehezebb "csak lélekben" jelen lenni azokon az eseményeken, amire egész évben sóvárogtam. Például a Virágvasárnap. Körmenet a friss, tavaszi levegőn. Lengedeznek a barkák a kezekben, a pap azzal a gyönyörű nagy zöld pálmaággal, a gyermekek éneke a templomba érkezvén. Szívet tépően szép. Marad a remény, hogy nem lesz koraszülésem, hogy a gyermekem egészséges lesz, és aggódok, holott talán biztosnak kéne lennem benne, hogy az Atyaisten maga vigyáz minden haja szálára, amiket láthattam az ultrahangon is.
Csüggedten várni, bizonytalanságban hagyva az orvosok által. Na ez igazi nagyhét "végre". Nem azt csinálni, amihez kedvem van. Nem oda menni, ahova ÉN akarok. Se lelkigyakorlat, se szent háromnap, se itt se ott. De van a fizikai fájdalom, amire nem kaphatok éppen gyógyszert :) Juhé...
Semmi gond. Ez is elmúlik. Remélem, gyümölcsöző lesz. Igyekszem felajánlani, majd a Szűzanya kiválasztja a legmegfelelőbb célt.

Na szóval, kidicsekedtem magam.

2011. április 13., szerda

Prédikáció helyett

Kemény, lendületes szentbeszédet hallhattunk Fekete Vasárnapon, melyről sajnos lemaradtam. Viszont egy ismerősöm készített jegyzetet, úgyhogy nem lehetetlen, hogy hamarosan közzétehetem, ha odaadja!

Az éneklapról idézek ide egy mondatot. 2011. 04.10.

"Ragadj el engem, Uram, ellenségeimtől, taníts meg arra, hogy akaratodat teljesítsem!"

(Mi másra is lenne szükségünk?!!!)

2011. április 6., szerda

Egy utolsó lazítás...

Húsvétig.
Merthogy vigyázat: vicces!!!
Sajnos tegnap észrevettem ezt a részletet a NLM-en. Hihetetlen. A templomban külön női-férfi oldal, nők kendőben stb.
Természetesen elképzeltem a mi templomunkban, és márcsak ezért is nagyon nevettem rajta... Micsoda orgonista! Meg hogy úgy kell bemászni s szószékbe, meg a MIKROFONOK :D
Őrület :))))))))

2011. április 5., kedd

Nelegyé' hitetlen


Milyen rossz lehet az Istennek - látni a legtöbbünket elfordulni Tőle. Megadta nekünk a szabad akaratot, és mi sajnos nagyon is élünk vele. Isten helyett a sátánt választjuk. Tudatosan. Miért nem akarunk hinni Istenben? Miért nem választjuk a jót? A tisztább lehetőséget? Nagyon önzőek vagyunk. Nem akarunk lemondani erre a kb. 60 évre a látszatboldogságokról. Nem kérünk a halál utáni "bizonytalanból". Ilyesmikre gondolok. Kiskapuzunk. Becsomagoljuk a sátántól kapott ötleteket, még masnit is kötünk rájuk.

FRISSÍTÉS

Érkezett e-mailben egy hosszabb hozzászólás, íme:

Bizony ez nagyon így van! Pont ezen gondolkodtam ma én is. Rájöttem, a kiskapuzásnak rengeteg módja van (...)

1. "Ezt még szabad." - holott vagy teljesen nemet mondok a bűnre, vagy engedelmeskedem neki!

2. "Nekem ez nem árt." - Mindenkire ugyanaz vonatkozik, és nem véletlen. Pl. a sátán képes több éve látott "romantikus" jelenetekkel kísérteni, amiről a nézésekor azt gondoltad, á, nem égeted magad, nem csukod be a szemed, úgyse árt neked...

3. "A mai világban már..." - Nem a világ a mérce.. Krisztushoz kell hasonlítanom, nem pedig a világtól eltérnem, és ha egy kicsit eltérek, akkor már ki is van pipálva. A mai világ nagy kísértése, hogy könnyű benne jónak (valójában csak jobbnak) lenni.

4. "Nem látom be, miért ne lehetne." - a kisgyerek se látja be, miért ne kéne belenyúlnia a konnektorba! VAKON kell engedelmeskednünk Istennek, az, hogy a nagy egyházatyák megmagyarázták, mi miért rossz, és ezt sok esetben fel is fogjuk, kegyelem csupán, plusz dolog.

Ha a sátán az első hárommal nem tud kísérteni, megostromol a negyedikkel!

Rettenetesen gyarló az ember. Tapasztalja, hogy rossz a bűn, rettenetes lelkiismeret-furdalása van. Aztán megbánja, meggyónja, és egy idő után képes mindent elfelejteni... Ilyenkor kell a 4. pontban leírtakba kapaszkodni. Nem, nem, nem! És miért nem? Mert Isten azt mondta.

Persze ezt a mai fiatalok (köztük én is) nem nagyon tudják elképzelni, mert nincs olyan ember, akinek valaha vakon engedelmeskedtek volna a kisgyermekkorukat kivéve.

2011. április 4., hétfő

Egyiptomi Mária - ismét

Csak megláttam ezt a néhány szép képet: ITT.

2011. április 3., vasárnap

Laetare vasárnap

"Krisztus titkait szívedben kutatni..."



E vasárnap már a nagyböjt közepét jelzi!
Az Egyház "gondos édesanya"; föllélegezhetünk ezen a rövid pihenőn: az oltáron virág, szól az orgona, és a mai liturgikus szín a fehér és a lila között félúton a rózsaszín. Két szó dominál: az öröm/vigadozás és Jeruzsálem. A mai stációs templom a jeruzsálemi Szent Kereszt Bazlika (ahol az eredetit őrzik!).
Mi vagyunk az ígéret szerinti örökösök, a "szabad asszony" gyermekei.
"Jöjjetek, vígasztalódjatok az anyaszentegyház tejével!"
A katekumeneknek a skrutiniumban a "tradiciókat" adják át.



Büszkék vagyunk, hogy a mai napig meg tudtuk őrizni a hitnek az ajándékát!
Örülünk a Húsvét közelségének.
Ne feledkezzünk el a húsvéti szentgyónásról; aki még ezt is elmulasztja, az kizárja magát az Egyház közösségéből. És utána is éljünk a kegyelem állapotában!
EGY PARÓDIA AZ A KERESZTÉNY, AKI AZ ÉV 90%-ÁBAN JOBBAN RAGASZKODIK A BŰNHÖZ, MINT ISTEN KEGYELMÉHEZ. :(
Úgy csüngjünk az Úr Jézuson, hogy nem törődünk a "gyomrunk korgásával", és akkor mi is megtapasztalhatjuk a csodálatos kenyérszaporítást... ((Ez volt a mai evangélium.))



Anno a Szentatya egy szál friss tavaszi rózsával vonult be a templomba (később arany rózsával) és azt odaadományozta egy hívőnek.
A mi rózsánk Krisztus, aki a kereszten virágzott ki!

A mai napig az Isten a halott természetet feléleszti minden tavasszal. Ez az újjászületés is hatalmas erejét, csodálatos irgalmát, bőségét hirdeti.

A szentmise után lévő skrutiniumot egy várandós kismama megáldása fogja követni :)


Jövő vasárnap lesz "fekete vasárnap". Két hét múlva és utána viszont FIGYELEM: 13:00-kor fog a szentmise kezdődni!!!



((Az áldozás utáni percekben arra kértem az Istent, adja meg a gyermekemnek a hit kegyelmét már a kezdetektől...))



A lakhelyünk közelében lévő óvoda gyermekei ültették 2 éve ezt a kis kertet, mely újfent kivirágzott. Ezzel a látvánnyal búcsúzom mára.

2011. március 28., hétfő

Részlet

2011. 03. 27-én elhangzott prédikációból.

Az egész emberiség a bűnök miatt NÉMÁVÁ vált. Ebből a némaságból - süketségből - vakságból kell megszabadulnunk a nagyböjtben ((a böjt által is)).

Egyetlen mozgatója/éltetője a sátánnak a KÁRÖRÖM. (Saját egykori döntése miatt) nincs reménye megmenekülni a kárhozattól.

A mai kor embere nem akar küzdeni; irtózik mindenfajta erőfeszítéstől.

(Valaki azt mondta, hogy a végén arra számított, Gellért atya előránt egy kardot, és ekképp is felszólít a harcra. Én inkább rózsafűzérre asszociáltam, de a lényegen nem változtat: egy buzdító, lelkesítő beszéd volt :-))

Ősi viselet


2011. március 16-án a Pálos Baráti Kör előadásainak keretében dr. Török professzor eszmefuttatását hallgathattam végig a Sziklatemplomban - az általa celebrált szentmise után. Egyetlen gondolatot emelnék ki ide, mégpedig a pálosok szakállviselését illetően (tonzúrájuk is volt régen). 1756-ban a Szentszék el akarta tiltani őket a szakálltól, de akkor még ragaszkodtak hozzá.
A professzor úr elmondta, hogy a kamalduliak mai napig őrzik a fenti viseletet - az ősi hagyományt ébren tartva. Jelezve a szakállal, hogy "az ősi atyák életrendjét követik mindenben".
Szép gondolat, főleg az ifjú pálos jelöltre pillantva...

2011. március 20., vasárnap

Nagyböjt második vasárnapján

A mise elején 216 fő, a végére 219,5 fő volt jelen! Ejnye-ejnye...

Magam (is) a Szentleckére érkeztem meg, hiszen nem szabad másfél órát ülnöm Mazsival egy huzamban, ráadásul még mindig eléggé hideg van. Szombaton sajnos dolgoznom kellett, így lemaradtam a Szent József nap megünnepléséről tegnap.

A mai prédikáció

A mai vasárnap előtti napon szolgáltatták ki anno az egyházi rend szentségeit, és ez a "virrasztó" szentmise hajnalban ért véget (!!!), ezért is a nagyböjti kántorböjt mondanivalóját ismétlik meg az olvasmányok.
Nem akármilyen két "tanú" jelenik meg Jézus mellett a színeváltozáskor. Mózes is és Illés is böjtöltek 40 napig (Sinai-hegyen és meneküléskor a Hórebig).
Az ilyen böjt a magasba visz. Felszabadít az értékre, valami nagyobbra. A testi böjtölés fölemeli a leket! A nagyböjt nem valami nyomorúságos, szürke időszak, hanem lelki tavasz, lelki újjászületés. "Virágzanak már mindenek..." A nagyböjtöt az Egyház örvendezi, hiszen ez egy kegyelmi kiáradás. Ha az ember elhatározza például egy jó szentgyónás után, hogy jó útra tér, akkor hajlamos könnyen elengedni magát. De vigyázat! Ekkor támad minden erővel a gonosz. Hiszen elvesztette a prédáját. Ilyenkor a gonosz lélek erőteljesebb támadására számíthatunk!

Jónás idejében még az állatok is böjtöltek; a király leszállt trónusáról Ninivében.
A régi rossz halála - az új Isteni valóság megszületése...
(...)
Megszabadító böjt.
Szárnyaljon a lelkünk.
New Age-es beütése lenne, ha csak a fogyókúráról lenne szó... :D
Szóban, vidámságban stb is lehet böjtölni! Régen nagyböjtben az egész társadalom életmódja átalakult. A keresztény ember minden segítséget megkapott az elmélyedéshez.
De a böjtön kívül mást is gyakoroljunk. A cél nem csak a lemondás és üresség létrehozása, hanem például többet imádkozni, mint máskor. S nem csak a magánima, hanem fontos a közösségi ima is!
Rómában a stációs templomból indultak a bűnbánati körmenetek. A liturgikus imák a mindennapok részei voltak. Szánjunk időt a keresztútra és a hétköznapi szentmisékről se feledkezzünk el. Minden nap forgassuk a kis missalét!
ÁTALAKÍTANI AZ ÉLETÉT AZ ÚR IGÉJÉVEL...
Az tudja, aki eléggé ismeri Krisztust.
Alamizsna, jótékonykodás.
Amit félreraktam, nem arra való, hogy Húsvét után kétszer annyit költsek magamra... :D
Meg kell törni az "önközpontúságot"!!!

-- o -- o -- o --
Pénteken mise fél 8-kor a Bp. Belvárosi templomban!
A húsvéti szent 3 nap most már biztosan megtartatik.
Helyszín: Gyömrő, Nepomuki Szt. János műemléktemplom.
Közelben kollégiumban szállás: 1700,-/éj.
Kérik a részvételt előre jelezni!

2011. március 10., csütörtök

Nagyböjti könyvajánlat

Előzmény ide kattintva elérhető: egy klandesztin pálos vértanú

Elolvastam végre Kapiller Ferenc "Szeretetből szenvedni" című könyvét Kováts Ferencről. A rokon tudta, hogy a gencsapáti káplán pálos volt, sőt kiemeli ennek fontosságát. Még vértanúhalálában is közrejátszhatott, amennyiben a hatalomnak is tudomása volt róla. Pálosként az Imre nevet kapta. Úgy lett vértanú, hogy az ötvenes évek végén többször úgy megverték, hogy később ezekbe halt bele, hiszen gyógyíthatatlan sérüléseket szenvedett. És még ilyen állapotban is végigcsinált egy nagyhetet! Óriási fájdalmai voltak a kórházban...
Ajánlom mindenkinek e könyvet, aki szeret szép papi sorsokat, illetve érdekes életutakat olvasni. Mivel pálos volt, természetesen nem kanonizálták, ennek ellenére életszentsége egyértelmű.
Íme egy prédikációrészlete (1957. 03. 10.):
"Félelemmel tölti el a mai embert a halál, szenvedés gondolata - s ha már semmiképpen sem kerülhető el a vég, minden áldozatot meghoz, hogy halála fájdalommentes, boldog, szép halál legyen. - Pedig a szép halál egyetlen titka, feltétele és záloga, biztosítéka: a szép élet, a keresztény élet, Krisztus követése."

A nagyböjt kezdete

Prédikáció Hamvazószerdán

Eljöttek immár a bűnbánattartás napjai…

A nagyböjtben Isten kegyelme is bőségesebben árad ránk…

…ha több figyelmet szentelünk Istennek…

A hamuszentelés és hamvazkodás szertartása rövid maradványa a „vezeklők kitaszítása” szertartásának, akik ekkor nyilvános vezeklést vállaltak, mert súlyos bűnt követtek el. A vezeklés jeleként vezeklő ruhát kaptak, hamut a fejükre és kivezették őket a templomból. ((Bezzeg ma…))
A többi hívek később követték őket, mert mindenki rászorul az engesztelésre, vezeklésre.

A hamu erős jelkép.

Arra koncentráljunk, ami lényeges az életünkben. Nemde ez az ÖRÖK ÉLET. Helyre kell állítani a helyes értékrendet. „Nem engedem, hogy egyéb földi/világi dolgokra figyeljek.” Ha az ember ezeket ((a földi/világi dolgokat)) helyezi előtérbe, Ádám ősatyánk büntetésében valóban részesülni fog (azaz kiűzetik!).

Akármennyire komoly, mégse szomorú időszak a nagyböjti. Lelki tavasz, lelki újjászületés!

Ha ma az Úristen szavát meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket!

– fejezte be iszonyatosan hatásosan a beszédet Gellért atya. Egész megdöbbentem. Többeknek a tavasz kifejezés fogta meg a fantáziáját, nekem ez az utolsó mondat (mely idézetet foglalt magában).
Maga a prédikáció az oltár mellől hangzott el (az evangéliumi oldalról), a hely nagyon pici volt, de még így is nagy hálát érzünk a pálos atyák felé, hogy még dobogóval is kedveskedtek. (A fotókon látszik is a lépcsőbetoldás az oltár előtt.) Az orgona természetesen már nem szólhatott.





Evangélium előtt.

2011. március 9., szerda

Farsangi fánk

Bocsánat, ez a fotó még vasárnap készült...



Íme a recept (jövőre):

7 dl liszt, 4 tojássárgája, késhegynyi só, 3 dl tej, 4 evőkanál olvasztott vaj, 1 kanál cukor, 3 dkg élesztő, olaj a sütéshez, porcukor, lekvár.

Az élesztőt a cukorral és egy deci tejjel negkelesztjük. A keverőtálba öntjük a tojássárgáját, kissé megsózzuk, és állandó kavarás mellett hozzáadjuk a többi langyos tejet, a 7 dl lisztet, a megkelt élesztőt és az olvasztott langyos vajat. Fakanállal alaposan kidolgozzuk, hólyagosra verjük. Az edényt letakarva a tésztát egy óráig kelesztjük.

Lisztezett deszkára borítjuk, hüvelykujjnyi vastagra kihúzzuk; fánkvágóval kivagdaljuk (egy kisebb pohár is megteszi), és ismét kelesztjük fél órát.

Forró bő olajban kisütjük mindkét oldalán, letakarás nélkül is szalagos lesz!

Kompromisszum?

Érdekes zsoltárrészletre bukkantam a jegyzetfüzetemben, amit a "Good News Kft" adott ki (hehhe). Utánanéztem, és tényleg benne van a Bibiliában :D Íme:

Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátrában lakni.

Zsolt. 84:11 Igazi Mária Magdolnás mondat...

2011. március 2., szerda

Egy figyelemreméltó angol úr

FRISSÍTVE!
Magam se tudom, mi ütött belém, hiszen már kissé koros vagyok ehhez, de azon kaptam magam, hogy David Suchet "fansite"-ját nézegetem a neten.



Ő játssza a Magyarországon is sikerrel vetített Poirot sorozat detektívjét. Több Agatha Christie rajongói felmérés szerint az övé minden idők leghitelesebb alakítása ebben a szerepben. Szerintem is igaz.
Ma láttam a Gyilkosság az Orient expresszen újrafeldolgozását, mely visszatér a regényhez. A hetvenes évekbeli sztárparádét felvonultató változat kissé átírta az eredetit. Sokkal szórakoztatóbbra sikerült, mint ez a 2010-es verzió. Utóbbi szinte már átesik a ló túloldalára, mert annyira nyomasztó volt számomra, hogy megfájdult a zenéjétől a fejem.
Viszont van a DVD-n egy 50 perces dokumentumfilm is, David Suchet az Orient expresszen, ami csuda aranyos lett. Van egy rész, ahol megengedik neki, hogy a színész vezesse a vonatot. Vagy tízszer elmondja, hogy ez minden kisfiú álma, és úgy vigyorog, mint egy tejbetök. Nagyon tetszett!



Ezenfelül láthatjuk, hogy meg tud kötni egy csokornyakkendőt, ami szerintem csodálatos...

Hm. Lassan nagyböjt. Ideje lesz leállni ezekkel a témákkal :D

Folytatás (2011.03.07.)
Amiért még írni akartam erről a témáról, az a 2010-es Orient expressz-film vége. Poirot egy rózsafüzérrel a kezében a könnyeivel küzd!
El fogom olvasni a krimit, és akkor írok majd erről a vonalról, mert a hit szempontjából is nagyon érdekes. Olvastam erről kommenteket, és nem igazán értették azok, akik lehúzták ezt a részt. Elég műveltnek kell lenni hozzá teológiailag, sőt maguk a készítők is kihangsúlyozzák, hogy az igazságról, a törvényről stb. készítettek filmet. Ez az utazás Poirot lelkének bensejébe történik, magával kell megvívnia ezt a harcot... (folyt. köv.)

2011. február 24., csütörtök

A Rodoszi Háromszög

Egy hetet beteges- kedtünk végig fér- jemmel, hőemel- kedés, vírus stb. Jelen pilla- natban a legmeg- felelőbb időtöltés- nek a DVD nézés tűnt. Doboz az ágy lábához, tetejére laptop, és mehet az Agatha Christie sorozat. Ezeket a krimiket akár tucatszor is meg lehet nézni, mert a kivitelezésük is olyan csodálatos, hogy szemet gyönyörködtető. A díszletek, a korabeli ruhák, a smink, a frizura, mind-mind izgalmas látványosság. Ezenfelül az esetek nemcsak a detektívnek mozgatják meg a "kis szürke agysejtjeit", hanem a néző is elgondolkodhat a kegyetlen valóságon.
A szóban forgó epizód egy görög szigeten játszódik, ahol az angolok szinte eszüket vesztik. A filmben a szereplők bekukkantanak egy dombtetőn álló imahelyre is, és a főszereplő férfi keresztet vet. A nyomozó ezt jól megfigyeli, és később döntő fontosságúvá válik katolikusságának ténye. A feleség ugyanis a kertben hangosan sopánkodik, hogy a fenti férj el akar válni tőle. Ami persze hazugság, és "semmi értelme sincsen", ahogy Poirot fejtegeti a történet végén.
Nagyon felemelőnek tartom, hogy Agatha Christie ezek szerint ismert olyan katolikusokat, akik szemében még ért valamit a házasság felbonthatatlansága. Hitt abban, hogy ez lehet annyira fontos bárkinek, hogy a szentség megvédi őt még a gyanúsítástól is. Sajnos a feleség már nem volt ennyire hűséges, ő azt várta volna, hogy felakasszák hitvesét, de végül ő került kötélvégre... pedig a férje nagyon szerette őt, a nő mégis megcsalta és rá akarták terelni a gyilkosság elkövetését. A szerencsétlen megmérgezett hölgyet sajnáltam végül a leginkább, aki a halála előtt már nagyon szomorú volt, és a katolikus férfi lovagiasan segíteni próbált neki, az üdülőhelyen - persze kizárólag lelkiekben :) Reméljük, nem hiába, és a mennybe jutott...

2011. február 22., kedd

Csiga helyett

Édesanyám Stockholmban él, de mikor hazajön néha Budapestre, mindig arra kér, hogy a lakásban várja őt kakaóscsiga, mert Svédországban nem lehet kapni.
Mindig kakaóscsigát eszik Magyarországon reggelire, amit személy szerint én is nagyon szeretek. Ki is tettem egy vicces blogot e témában az ajánló sávba.
Idézett oldalon kezdtek el a napokban foglalkozni a külföldi csigákkal.
Elgondolkodtam a dolgon, és visszaemlékeztem, hogy mivel is pótoltam a svéd fővárosban kakaóscsiga hiányomat...
Íme a Gifflar fahéjas minicsiga. Pontszáma: 8/10
Sok töltelék, de kissé gejl. A tésztája gyanúsan szinezéktől sárgállik, viszont gusztusos a sült felület csillogása. Jó a mérete, és csak annyit eszik belőle az ember, ami épp jólesik, hiszen a zacsi visszazárható. A hibája legfőképpen az, hogy kakaó helyett fahéjjal készült... A fahéjas csigák között természetesen a pontszáma: 10/10


2011. február 18., péntek

Kreatívkodjunk!

A hétvégén édesanyám visszautazott külföldi lakhelyére, s ez alkalomból búcsúvacsorát rendeztünk a tiszteletére. Készítettem lufiból virágot anyósomnak is, és a januárban elmaradt születésnap megünneplésére -marcipán helyett- gesztenyemasszából formázott medvét...


2011. február 4., péntek

Idézetet kaptam

"A nemes élet nem fénykoszorú, nem villámgyorsan megnyert győzelem, hanem: a napok egymás utánján az Isten akaratát megtegyem."

/W.Mc Donald/

2011. január 26., szerda

Táncoló talpak

A kislányunk 20 hetes, azaz félidőben vagyok. Az ultrahangos doktornő nagyon nevetett ezen a képen, és kinyomtatta nekünk. Egyszerre látszik a feje búbja, a tappancsa és a karja!