2013. november 4., hétfő

Örök kárhozat

Na most eléggé szégyellem magam, mert csak meghallottam, és nem mentem utánuk. Hirtelen talán inkább elriasztó lettem volna, sőt pillanatnyilag az ellentkezőjét váltom ki, így viszont kemény szavaim később se csenghetnek majd a fülükbe.

Drogéria. Két felvilágosított kislány nevetgél az intimbetéteknél, mert egyéb polc elé tévedtek:
- De miért ilyen drágák? Hogy védekezzél így?
- Áh, nekem anyu mindig odaadja. Hallod az abortusz sokkal többe kerül!


LÁNYOK, A GUMIHASZNÁLAT ÉS AZ ABORTUSZ BŰN. Ezt kéne tudatosítani az emberekben. UGYANOLYAN DRÁGA ÁRAT KELL MAJD ÉRTÜK FIZETNI. Pokolba kerülhettek - anyukával együtt...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Maga a történet nagyon durva és elkeserítő!!! Szerencsétlen kislány egyedül azt tudja felhozni az abortusz ellen, hogy túl drága... :( Anyuka "liberális", haladó szellemű "nevelése", gratulálok! :( VISZONT: ne tegyünk már egyenlőségjelet a gumi óvszer használata meg az abortusz között!!! Nagyságrendekkel durvább és megrázóbb az utóbbi!!! Én magam nem látom erkölcsi akadályát az óvszernek, "csak" annyi szól ellene, hogy sokkal intimebb, meghittebb és bensőségesebb, no meg fizikailag és lelkileg is nagyobb gyönyör nélküle, mint vele! Azt hiszem, ez nem szorul különösebb magyarázatra... ;) Ugyanakkor lehet, hogy egy házaspár (!), egy felnőtt (!) férfi és nő számára ez az egyetlen fogamzásgátlási eszköz, amivel tehetnek a nem kívánt gyermek ellen... Hát inkább óvszer, mint egy abortusz! Még akkor is, ha nem nyújt 100 %-os védelmet... Na de hát mi nyújt 100 %-os védelmet? ;) Persze azért teljesen más a házasság védett biztonságában véletlenül teherbe esni, mint egy kevésbé stabil alapokon álló párkapcsolatban - vagy párkapcsolat nélkül... :( A pokol kénköves tüzével, az örök kárhozattal pedig nem kellene riogatni senkit, rengeteg embert távolított már el az ilyesfajta fenyegetés Istentől, hittől, vallástól, Egyháztól. Arról nem is beszélve, hogy neked se az legyen az egyetlen használható érved az abortusz ellen, hogy pokolra jut, aki magzatelhajtást végez... Amúgy senki nincs ezen a Földön, aki maradéktalanul betartaná az összes parancsolatot, és elérné a meglehetősen irreális magasságba tett mércét, amit Isten (Vagy inkább az egyház??? Nem feltétlenül azonos ez a kettő...) állított elvárásul az emberek felé. Az irgalomról egyébként még nem hallottál??? "Embernek lehetetlen, de Istennél minden lehetséges." ---> Na, hát valami ilyesmi a helyzet az üdvösséggel kapcsolatban is... ;)


Azt hiszem, jobb, hogy mégsem szólaltál fel a drogériában... :)

Mária Magdaléna írta...

Bocsánat, hogy nem válaszoltam. Hosszabban szerettem volna kifejteni, de ezt teológusok jobban megírnák, mint én, és azóta se lett több energiám sajnos... Az a helyzet, hogy ez a blog katolikus szellemiségben íródott, és ez a Katolikus Egyház tanítása. Ettől még érezheted magadénak az általad leírtakat, de én 100% elfogadom, amit az Egyházam mond, és itt a dogmákra gondolok - kiskapuzás nélkül. (A megvalósítás már megint egy másik dolog, de most nem az volt a kérdés)

Névtelen írta...

Ma találtam rá erre az érezhetően nagyon jóakaratú,egyeneslelkű Szerzőtől származó értékes honlapra.Köszönöm és egy kérés: NE ZÁRJA BE, kedves Mária Magdolna!
2017 január 15-én egy Jegyes írta