2010. szeptember 26., vasárnap

Élvezni az életet?

A mai napon elég sok hatás ért, összeadódtak az utóbbi nap eseményeivel. Még fel sem ocsúdhattam Newman bíboros boldoggáavatása miatti örömömből, máris egy Chiara nevű lánytól hangos a katolikus média, akit a napokban avatnak boldoggá.



A csontrák végzett vele fiatalon, de ő csak mosolygott. Már gyermekkora óta hirdette Jézust mindenkinek. Nem szóval, hanem tettekkel!

Ma egyébként szent Gellértről elmélkedtem.



Páduai Antal imakönyvben olvasható:
SZENTÜNK TANÍTÁSA
"Az ember nem fogja fel, mekkora kár egyetlen isteni sugallat elmulasztása, mégha az jelentéktelennek is látszik."
Isten nem vár el tőlünk vértanúságot mindenáron. Viszont nem is "gyilkos Isten", hogy akaratunk ellenére szenvedést rójon ránk. Ha szenvedünk, annak egyébként csak örülnünk kéne. Mindig 2 út áll előttünk. Ha magunknak ácsoljuk a keresztet, akkor ne csodálkozzunk, ha viszont magától jön a csapás, akkor nyugodjunk meg, mert üdvünket fogja szolgálni. Jaa, hogy nem hiszünk az üdvösségben? Az már a mi bajunk. Ne halasszuk el a kegyelem alkalmait. Jézus kopogtat szívünk ajtaján, de sajnos nem fog bejönni, ha nekünk kényelmesebb a világban dagonyázni.
Minap egy ismerősöm azt javasolta a hétvégére, hogy "élvezzem" az életet. Nos, az igen ritka pillanat, mikor én élvezkedem. Elmeséltem neki, hogy miből fog állni például a péntek estém. Persze panaszkodni mindenki tud, a keresztényeknek inkább valami olyasmit kéne felmutatniuk itt is, ami nem szokványos.
Boldog Chiara mosolygott még halála napján is. Szentnek tartjuk. Én elfelejtettem egy idő óta mosolyogni, a munkahelyem miatt. Hozzájön a férjem rejtélyes betegsége. Vajon Szent Gellért mosolygott a kínzások közepette? Nem hinném. Miért tartja úgy a világ, hogy a női szenteknek mind mosolyogniuk kell, nyugalmat és vidámságot árasztva?!
Jézus mondja: "Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű". A Szent Antal imakönyv szerint "ha követni tudnánk isteni Mesterünk példáját a szelídségben, elnyernénk azt a lelki békét, melyről Urunk azt mondja: AZ ÉN BÉKÉMET ADOM NEKTEK, S AZT NEM ÚGY ADOM, MINT A VILÁG ADJA". Tehát annyit mondtam, hogy örömmel és Istennek ajánlva porszívózok, ahelyett, hogy kihasználnám az utolsó meleg délutánt az évből. A kirándulásnak is meglesz az ideje, ahogy Chiara is azt mondta, ráér aludni, és inkább a depressziós lánnyal sétált a kórházban. Hiszem, hogy a kötelességeinkből is lehet erény, ha szívvel-lélekkel csináljuk. Nem kell élvezni, de boldogtalannak se tartsam magamat.

Szent Gellért vértanú püspök, könyörögj érettünk, hogy méltók legyünk Krisztus ígéreteire!

1 megjegyzés:

Reina Nicolasa írta...

Én valahogy úgy érzem, egy nő nem panaszkodhat a férfinak. Nő csak nőnek. Furcsa ez, de valahogy ebben annyira biztos vagyok...

Ez a lány hihetetlen. Egyszerűen itt van, aki én lehetnék. Nem a betegségre gondolok, hanem a szentségre. Pofon vág a mondat: nem szóval, tettel hirdette Krisztust...

És akár a betegségre is gondolhatnék! Furcsa játéka mostanában Istennek, hogy amikor a jövőmön és életemen gondolkodom, és magamban durcáskodok, mindig elhalad előttem egy testi vagy szellemi fogyatékos ember. Hogy neki esélye sincs... Esélye sincs arra, amire lehet, nekem van, a családos jövőre, és mégis borongok. És hogy mennyire buta az ember. Mennyire mérhetetlenül buta. Vagy legalábbis én.