2011. április 22., péntek

Bérmalányomtól

6 megjegyzés:

Anna-Christina írta...

Szép kép. Nagyon szeretem a Jó Pásztoros Jézus ábrázolásokat, ahogy az Úr magához öleli a bárányt. Lehet, hogy ez nem szép dolog, de sokszor jobban megérintenek ezek a képek, mint a passió-ábrázolások. Nem tudom miért. Talán mert a halál valami olyasmi, amit nehezen tudunk felfogni. Az ölelést könnyebb megérteni.

Ildikó írta...

Aranyos rajta a bárányka, ugye ? Szép ez a kép, csak kár, hogy nem élhetjük mindig ezt így meg. Bár mostanában egy olyan könyvet olvasok, ami azt próbálja a fejembe verni,hogy amit átoknak érzünk az is fakadhat Isten szeretetéből. Minden esetre én sosem szeretem az ilyen szövegeléseket, amik meg akarják győzni az embert, hogy a rossz jó, azért mert Istentől származik.

Mária Magdaléna írta...

Nekem ez a kép egészen mást jelentett!!!
Csak most döbbentem rá. Nagyon különleges!
Arra jöttem rá 8 hónapos kismamaként, hogy nekem a bárány a magzatom! De így érzek sok barátommal kapcsolatban is, akik elveszetten bégetnek :-)

Névtelen írta...

Ez érdekes észrevétel Mária. :-)
A bárány azért szép, mert Isten karján van és az Isten szépsége szép rajta így. Akkor tud szép lenni a bárány, amikor az Isten szépségét látni rajta, amiért én úgy érzem, hogy nem tud tenni az ember igazán semmit, mert még ha jót is tesz az is csak akkor egy jótett, ha tényleg mindenki annak éli meg a környezetében, és még attól sem nem válik láthatóvá az isteni szépség, csak akkor, ha Isten lakozást vesz bennünk és őt látják nem minket.

Mária Magdaléna írta...

Épp ezért jó áldozni, mert akkor -ha kegyelmi állapotban vagyunk- Ő ott "lakhat" bennünk. Valahol már volt is róla szó még az én blogomon is, hogy a szentségek vétele után a legszebbek az emberek!

Anna-Christina írta...

Ebben tényleg lehet valami… Nekem a gyónásra szokta ezt mondani a gyóntatóm. Valami olyasmit, hogy az azt követő percekben átragyog az emberen az Isten szépsége. A gyónási kríziseimben ezzel a „szöveggel” szokott rábeszélni a gyónásra :-)))