Igyekezzünk a célegyenesben a nagyböjt utolsó időszakát kihasználni, kétszeres buzgósággal, méltóképpen fölkészülni a megváltás legnagyobb ünnepeire, és megtanulni a saját szenvedéseinket, keresztjeinket egyesíteni Krisztus megváltó keresztjével.
A mai vasárnapot úgy nevezik, hogy fekete vasárnap, hiszen mától kezdve a templom képeit, szobrait, és főként feszületeit letakarjuk fekete vagy lila lepellel. Ennek a magyarázata az, hogy az első keresztény századokban a keresztek nem a szenvedő Krisztust ábrázolták, hanem a dicsőséges, koronás királyt. Maga a kereszt is értékes fémből, drágakövekkel lett ékesítve. Kifejezvén azt, hogy valójában ez a bitófa Krisztus számára az Ő királyi trónusa lett, az Ő győzelmi fegyvere, amellyel széttiporta az ellenségnek a fejét. Krisztus az, aki a saját életáldozatával legyőzte a világot, és uralkodik az egész világmindenségen. Ezt a ragyogást, ezt a fényt akarták letakarni a szenvedés idejére, kifejezvén valamiképpen a gyászt, az együttérzést, de ugyanakkor kifejezvén a tiszteletet a titok iránt. Mert az Egyház a szent titkot mindig letakarja, főképpen az Oltáriszentséget. És azután amikor nagypénteken majd három részletben a pap leveszi a keresztről a leplet, és felmutatja a népnek, hogy „íme a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött”, akkor valódi reveláció történik. Lehullik a lepel a misztériumról, és látni fogjuk azt az Istent, akit az ember évszázadok óta látni akar szemtől szemben. Különböző képeket alkotott magában, hogy ez egy hatalmas, rettenetes, mindeneket uraló Isten, és most pedig itt van előttünk leköpdösve, megalázva…
A mai vasárnapot úgy nevezik, hogy fekete vasárnap, hiszen mától kezdve a templom képeit, szobrait, és főként feszületeit letakarjuk fekete vagy lila lepellel. Ennek a magyarázata az, hogy az első keresztény századokban a keresztek nem a szenvedő Krisztust ábrázolták, hanem a dicsőséges, koronás királyt. Maga a kereszt is értékes fémből, drágakövekkel lett ékesítve. Kifejezvén azt, hogy valójában ez a bitófa Krisztus számára az Ő királyi trónusa lett, az Ő győzelmi fegyvere, amellyel széttiporta az ellenségnek a fejét. Krisztus az, aki a saját életáldozatával legyőzte a világot, és uralkodik az egész világmindenségen. Ezt a ragyogást, ezt a fényt akarták letakarni a szenvedés idejére, kifejezvén valamiképpen a gyászt, az együttérzést, de ugyanakkor kifejezvén a tiszteletet a titok iránt. Mert az Egyház a szent titkot mindig letakarja, főképpen az Oltáriszentséget. És azután amikor nagypénteken majd három részletben a pap leveszi a keresztről a leplet, és felmutatja a népnek, hogy „íme a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött”, akkor valódi reveláció történik. Lehullik a lepel a misztériumról, és látni fogjuk azt az Istent, akit az ember évszázadok óta látni akar szemtől szemben. Különböző képeket alkotott magában, hogy ez egy hatalmas, rettenetes, mindeneket uraló Isten, és most pedig itt van előttünk leköpdösve, megalázva…
Íme testvérek, ilyen alázatos a mi Istenünk, ilyen engedelmes. Ennyire nem sajnálja odaadni az utolsó csepp vérét a mi megváltásunkért, hogy az Atyát megdicsőítse és a mi halhatatlan lelkünket megváltsa a kárhozattól.
Nagypéntek felé egyre inkább lecsupaszodik a liturgiánk, elveszíti ékességeit. Ahogyan Krisztust megfosztják ruháitól; elhagyják barátai. Ugyanúgy a liturgia is kifejezi ezt a megfosztást, kiüresedést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése