Homilia 2. rész FEKETE VASÁRNAP

Testvérek, a mai evangélium rámutat arra, hogy mi is az oka Krisztus szenvedésének, az Ő halálos ítéletének. Az, hogy ki meri mondani Krisztus azt, hogy „mielőtt Ábrahám lett volna, ÉN VAGYOK”. A korabeli hallgatók azonnal megértették, hogy mire utal. Arra utal, aki az égő csipkebokorban Mózesnek így mutatkozott be, hogy „én vagyok AKI VAGYOK”. Jézus azonosítja magát, egyenlővé teszi magát az örökkévalóval.

Miért olyan elfogadhatatlan ez az igazság a korabeli hallgató és a mai hallgató számára is nagyon sokszor?

Mert ha igaz, amit a Názáreti Jézus mond magáról – hogy Ő valóban ISTEN, az Örökkévaló egyszülött Fia, az ég és föld ura –, akkor ez azt jelenti, hogy minden embernek el kell viselni ezt az uralmat, hogy meg kell előtte hajolni, hogy hozzá kell igazítani az én életemet, az én mindennapjaimat az ő törvényéhez. És ezt nem akarja az ember.

Mindnyájan hallottunk arról, micsoda ádáz küzdelem folyik az egykor keresztény Európában a feszületek ellen. El kell tűnnie Krisztus keresztjének a nyilvános helyekről, az iskolákból, még a katolikus Olaszországban is. Arra hivatkoznak, hogy a feszület jelenléte az sértő a muzulmánok, a buddhisták, a hinduk, az ateisták és kitudjamilyen -isták számára. Pedig hát nem is igazán ők kifogásolják a feszületet. Hanem a feszület azokat a bukott katolikusokat zavarja, akik elárulták a hitet, akik az életükkel megtagadták a keresztény erkölcsöt, megtagadták a keresztény örökségüket. Az ő számukra a Megfeszített vádolóan néz a keresztről, égeti az ő lelkiismeretüket a Megfeszített tekintete. Ezért kell eltűnnie a feszületnek!

Ezzel szemben, testvérek, a mi számunkra a kereszt a legnagyobb büszkeség, a legnagyobb dicsőség és a legnagyobb öröm forrása. Amikor nagypénteken leleplezzük a keresztet, és odatérdelünk, hogy megcsókoljuk a megváltásunk eszközét, akkor azt énekli az egyház, hogy „imádjuk Őt, és dicsőítjük szent feltámadásodat, mert a kereszt által jön az öröm az egész világba”.
...a kereszt minden áldás forrása. A kereszt a világtörténelem megértésének a kulcsa...
A sátán azt gondolta, hogy győzött. Úgy gondolta, hogy a keresztfán eljutott a csúcsponthoz az ő diadala, íme végre eltette láb alól azt, aki elrontotta az ő világuralmi tervét…
(…) Megtörtént a váratlan fordulat. (…)

A „Beteljesedett” a sátán fölötti végső győzelemnek a diadalkiáltása!

Ezért a mi számunkra a kereszt az egy győzelmi zászló. Ebben dicsekedünk, hiszen innen származik a mi életünk, a mi üdvünk, a mi feltámadásunk. És abban a kitüntetésben van részünk, hogy a kereszt áldozata az nem csak egy régi emlék, hanem nap mint nap megjelenik az oltárainkon a szentmise áldozatban. Szemtanúi lehetünk Máriával és Jánossal: ott állhatunk a kereszt tövében. Egyesíthetjük a mi mindennapi keresztjeinket, fájdalmainkat, gondjainkat, bajainkat, szenvedéseinket és örömeinket Jézus szenvedésével, hogy ezek is hozzájáruljanak a világ üdvösségéhez.