Pünkösd utáni X. vasárnap
Introitus: "Mikor az Úrhoz kiáltottam, meghallgatta szavamat; vesd az Úrra gondodat, ő majd táplál téged."
Graduale: "Vigyázz reánk, Urunk, mint szemed fényére, szárnyadnak árnyéka alatt oltalmazz minket."
Communio: "Elfogadod, Isten igaz áldozatunkat, s a felajánlást, mit oltárodra hoztunk."
Nagy feladatunk a mai Evangélium alapján: az alázat, őszinte bűnbánat feladata. Vajon ilyen lelkület van-e bennünk, ez-e életünk kiindulópontja?
Az Evangéliumot a farizeusról és a vámosról hallottuk.
Egyik sem hazudik!
A farizeus ha egy "lelkitükröt" végigolvasna, nem találna benne semmit, amit magára vonatkoztatna.
A vámosok viszont kihasználták abban az időben az embereket, méltán számítottak nyilvános bűnösnek.
Mégis a vámos megy haza megigazultan.
A farizeus szavai egy erénylista; önimádat, öndicséret, ERRE NINCS SZÜKSÉGE ISTENNEK. Isten nem szorul rá arra, hogy erről fölvilágosítsuk. Ezek az érdemek inkább az Isten kegyelmének művei. Ajándékba, érdemtelenül kapjuk...
Testvérek, az emberi érdem létezik (például: megnyitom a szívemet), de nulla az Isten kegyelme nélkül. Ha Isten nem lett volna irgalmas, akkor valamennyien elkárhoznánk!!!
Isten előtt nincs dicsekvés. A liturgiába is átjöttek ezek a gesztusok. Lehetséges, hogy akik hátul ülnek: bűnbánóbbak, akik meg elöl, azok feltűnés miatt, de egy templomban sohasem szabad egymást méricskélnünk! A fentire még példa a sok meghajlás, vagy hogy valaki a tekintetét lesüti. A papnak például az áldoztatórácsig szabad emelnie a szemét (és ez "nem azért van, mert a pap szégyenkezős" :D ) Ilyen gesztusok még a szentmisében: mellünket verjük, bocsánatkérés szóban stb.
AZ EMBER AKKOR A LEGNAGYOBB, HA ELISMERI SAJÁT SEMMISSÉGÉT.
Az egymás közötti különbség nem oly feltűnő, mint bármelyikünk különbsége Istenhez képest! Nem látok a másik lelkébe!
Mi vállaljuk önként a megérdemelt vezeklést.
1 megjegyzés:
Bizony senki sem lát a másik lelkébe. Inkább a magunkéval foglalkozzunk, hogy sose legyünk olyanok, mint a farizeus!
Megjegyzés küldése