2010. augusztus 29-i prédikáció

Nekem nagyon "bejött" a mai prédikáció, mert a nyáron történt velem néhány brutális dolog, és át kellett gondolnom, hogy bizony bármikor utcára kerülhet egy ember...

Introitus

"Oltalmazó Isten! Tekints le, és nézz Fölkented arcára! Mert jobb a te házadban egy nap, mint ezer máshol."

Graduále

"Velem az Úr, azért nem félek, mit árthatna nékem az ember?"

Kedves Testvérek!

A mai gyönyörű Evangélium alapján nevezhetjük ezt a vasárnapot az Isteni gondviselés vasárnapjának.

A mai ember bizony keményen megéli nap kint nap, hogy hite próbára tétetik. Ezt nem lehet fél szívvel művelni. Rá kell tenni az életünket. ((Munkanélküliség, kilakoltatás stb. egyik napról a másikra...))

De a mi Istenünk nem engedi ki a kezéből ezt a világot, sem a mi életünket. (Szent Ferenc és Assisi Szent Klára "eledeléről" szólt...)

VAKON kell bízni, szó szerint kell venni, hogy "táplálni és ruházni fog engem" az Úr. Ha mindent megtettem, ami erőmből telik. Vakon kell bízni benne. Enélkül szívünk és életünk nagy része a földi mammonnal és a földi gondokkal foglalkozik Isten helyett.

Mai napon kedves ünnepünk: Keresztelő Szent János fővétele. Heródes király előtt ágyasa érzelmeket fölkorbácsolóan táncol. Bármit kérsz tőlem, leány, megadom neked!!! És e leány, aki legalább annyira volt romlott mint amilyen kívánatos, anyja tanácsára Keresztelő Szent János fejét kérte...

AZ IGAZSÁG SZOLGÁJA LESZEK, AKKOR IS, HA KÉNYELMETLEN! Mi adjon erőt? A bizalom a Mindenhatóban. Ami történik, azt Ő megengedte. Azért, hogy nekünk abból valami jó származzon, hogy könnyebben tudjon minket üdvözíteni.

Keresztelő Szent János rá merte tenni az életét erre az egyetlen kockára.

Aki két úrnak próbál szolgálni, az sohasem fogja megtapasztalni a lelki békét, örömet, hogy lemondva a földi biztonságról, csak az Istenre hagyatkozni. Meg meri tenni, mert NEM a semmibe ugrik vakmerően.

Örökfogadalmakról szólva: "Csak Rád akarunk hagyatkozni, teljes szívvel-lélekkel!"

Isten nem marad adós senkinek semmivel.

Figyelem!

Este fél 8-kor mise szeptember 8-án (szerdán) a Bp. Belvárosi templomban.

Ugyanitt szeptember 4-én (szombaton) pedig hagyományos szertartású nászmise (celebráns: Barsi Balázs OFM).

Szent Ágoston ünnepén

Egy előző bejegyzésben volt szó a pécsi Szent Imre templom áldoztatórácsáról. Ma egy csodás "esküvőn" láthattam viszont a helyszínt, szép liturgia keretében egy szerzetes örökfogadalmán lehettem ott. Íme az oltár:

Mellette állt meg az örökfogadalmas, aki megkapta ez alkalomból a palástot. Tüneményes ifjú, novícius kora óta ismerem. Isten áldja meg!

A szertartás után rohanni kellett haza, de épp elcsíptem az ajtóban őt, a fotó rólam természetesen szokás szerint idétlen lett, de legalább élethű :-)

(a fotót eltávolította a blog szerzője)

Nagyon szép ünnep volt! És ne felejtkezzünk el a többiekről sem, és azokról se, akik ma tették első fogadalmukat szerte az országban...

2010. augusztus 22-i prédikáció

Pünkösd utáni 13. vasárnap

Mai téma a „hálaadás, hálatelt szív, hálatelt lelkület” volt. Sikerült sokmindent lejegyzetelnem, de több részlet sajnos kiesett a beszéd gyorsasága miatt. Valamire például ezt a kifejezést használta: "előkészít a kegyelem fogadására". Leírtam, mert jól hangzott, de nem tudom már, mire mondta... (Bocsánat :)

Szentmise görög neve: Eukarisztia, magyarul HÁLAADÁS. Prefációkor a pap csatlakozik az angyalokhoz. Szentmise egyik célja: HÁLAÁLDOZAT. „Megszólaltatjuk az egész világot.” (hosszú felsorolás) Bemutatják mindannyian a Teremtőnek a KÖTELES HÁLAÁLDOZATOT.
A mai ember érzésekre hallgat. Vasárnaponként a Szentmise csak egy lehetséges kínálat a programok közül. Ha nincs hozzá hangulata, majd elmegy legközelebb mikor "kedve szottyan rá".

Kötelességünk a Teremtőnek megköszönni, hogy reggel egyáltalán kikeltünk az ágyból!!! Ezek közül semmit nem érdemeltünk ki. Ám az ember sokszor igen nagy igényekkel lép föl. Az „élet” adós maradt nekem! – kiáltjuk. Sok frusztráció, kudarcélmény ebből ered. Isten apró ajándékaihoz kell a szív, szem, lélek. Sok múlik a mi hozzáállásunkon! Ugyanolyan körülmények között élő emberek másképp reagálnak. Egyikből dől a panasz, a „megkeseredettség szobrát róla lehetne megformázni” :)

Másik viszont, aki sokkal betegebb, öregebb, így válaszol: Köszönöm, megvan mindenem.

Tudjunk örülni és hálát adni. A bezárt szívbe nem tudnak már behatolni Isten további ajándékai. Így imádkozzunk: „Készítsd fel szívünket a még nagyobb ajándékok befogadására”!

Isten nem azt akarja, hogy szenvedjünk minden áron.

Az ember sokszor nem nyitott erre. A szív kitárására van szükség! Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyobbra sem méltó. Alkalmassá kell válnunk a nagyobb befogadására.

Jellemző a mai Evangélium arányszáma. Tízből egy ment vissza hálát adni. Ma a megkereszteltek maximum 10%-ának jut eszébe vasárnap Isten iránti kötelessége. Pedig még az Úr Jézus és a Szűzanya is megtartották a törvényeket, amire pedig nem lettek volna kötelezve, hogy alávessék magukat a szabályoknak. (Ezzel is példát mutattak...)

Szélsőséges szubjektivizmussal bír a mai ember, mikor így beszél: Nekem senki ne írja elő…

Holott nem állunk egy szinten az Istennel!!! Ez a sátáni gőg kimagasló formája!

Azt a „botrányt” is el kell fogadnunk, hogy a pap a közvetítő, aki egy ember.

2010. augusztus 20-i prédikáció

SZENT ISTVÁN KIRÁLY
Introitus

"Bölcsességet szól az igaz szája, s igazságot beszél nyelve, az Úrnak törvényét őrzi az ő szívében."

Graduále

"Az igaz virul, mint a pálma, mint a Libanon cédrusa, nagy lesz ő az Úr házában."

Communio

"Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám."

((Ez utóbbi nagyon reménytkeltő, hiszen ez is arra vonatkozó ígéret, hogy Isten velünk van!))

Nagyboldogasszonykor halt meg István királyunk, de 5 nappal később ünnepeljük, mert ezen a napon avattatott szentté Gellérttel és Imrével együtt.
(A mai Evangélium a talentumokról szólt.)
Annyival kell gazdálkodnunk, amennyit és amilyet adott az Isten. Végzetes hiba, ha nem a realitásban akarunk élni: "Mindig valami más kellene". Az az ember, aki így ábrándozik, sohase tudja kibontakoztatni Isten adta képességeit. Az adomány és mértéke különbözőek.
Szent István megtette a fentieket erkölcsi elveinek feladása, súlyos kompromisszumok nélkül! A kormányzásban is maradandót alkotott.
Záloga, hogy a Szent István-i alapokra tovább építsünk. (Ezt valószínűleg rosszul írtam le...)
Szent István elsődleges bizodalma az Úrban volt. Pedig mennyi lehetősége lett volna a bűnös életre, de nem vétkezett annak ellenére, hogy megtehette volna.
Legnagyobb kísértés a megrészegítő hatalom.
Szent István alamizsnát adó jobbkezét megőrizte az Isten. Imára kulcsolt keze virrasszon felettünk!
Ámen.

A Bordzsák

Más címen: BULIZNI IS TUDNI KELL 2.

Az utóbbi hetekben sokat emlegettünk baráti társaságomban egy új amerikai filmsorozatot, ami a Borgia-családról fog szólni. Hírességek játsszanak benne, és Magyarországon forgatják!

Ennek apropóján eszembe jutott, hogy egyszer én is beöltöztem az első farsangi házibulin Lucretia Borgiának, sőt még írtam egy verset is, amit büszkén előadtam a jelmezben.

Nevem szépreményű Lucretia Borgia,
kinek igen változatos volt a sorsa.
Tanulságképpen most elmesélem nektek,
mily szomorú azok sorsa: kik szeretnek.

Bűnben fogantam, de tiszta volt az éltem.
Gyilkos méregkeverés nem az én vétkem!
Cesare öcsémtől volt sok okom félnem:
cselszövéssel megölette nem egy férjem!

Ezernégy nyolcvanban olasznak születtem.
Politikai célra használtak engem!
Megtettem, amit megkövetelt a haza:
Machiavellinek lettem áldozata.

Ő ötletére elébb herceghez adtak
- 13 évesen koncnak vadaknak -,
de Giovanni Sforzának mennie kellett!
Onthattam hát könnyeim sírhantja mellett.

18 évesen ismét férjhez mentem;
második uramat kiváltképp szerettem.
Aragón Alfonz volt az én egyetlenem,
de nem tartott tovább két évnél szerelmem.

Nászágyunkban leltem szívében egy tőrrel…
Ó, engem elhurcoltak onnan erővel!
Oltár elé vittek harmadik emberrel:
Ferrárába értem lelkemben sok sebbel.

Fejedelem lettem az d'Este családban.
Szívem nem csalhatták meg többé csalárdan!
Új, reneszánsz érzések ébredtek bennem,
az ottani udvarban újjászülettem.

Barátaim lettek a tudósok, költők,
azontúl a világra én nyelvet öltök!
Kultúrát pártolok, megír Ariosto…
majd engem is utolér a "halálosztó".

Lejátszódott előttem ott egyszerre minden:
kedvesem, Alfonzó volt legdrágább kincsem!
39 évesen távoztam innen,
ám harag a szívemben ekkor már nincsen.

Üzenetem annyi: küzdjél és megleled
azt, mi betöltheti mindvégig életed;
Szerelem, művészet, bármi sava-borsa,
mindegy, csak szép legyen!
Lucretia Borgia
(2002)

"Régen"

Nem kell túl sok kommentár az alábbi képhez. Én lettem A DADUS. Köszönhetően ama ténynek, hogy a barátnőm több mint tízzel fiatalabb nálam, kendőt hordok, kétszer nagyobb vagyok nála, és hétfőn együtt mentünk piacra :D

Nem beszélve arról, hogy a bús királylány pedig ő... Hogy miféle sárkány kívánja elrabolni, és jön-e az a bizonyos királyfi, az még a jövő zenéje...

Pálos fogadóközpontról

Kaptam egy e-mailt. Itt közlöm:

"Nagyon köszönöm a fogadóközponttal kapcsolatos megjegyzéseket. Szívesen

leülök erről beszélgetni bárkivel. És legfőképpen azzal, aki legalább
egyszer végighallgatta az ismertető szöveget, megnézte a filmet és látja a
sok ideérkező vendéget, ahogy halkan, odafigyelve megy végig a templomon.
S ráadásul, ha külföldi, viszi tovább a hírt, hogy milyen templomban volt,
foglalkoztak vele és könnyesen jött ki , mert kapott valamit (magam láttam
nem egyszer, a mosolyukat, hálájukat). És tudni fogják most már a
külföldiek is, hogy kik a pálosok. Ez is egy nézőpont.
Kíváncsi vagyok, hogy szemembe is hajtépés lesz-e, ha erről beszélgetünk a
hátam mögött pletykálókkal? :-)
"Igazi, szép keresztényi cselekedet" hátunk mögött csevegni. Szerintem ez
talán rosszabb mint a jószándékú és sok munkával elkészített plazma TV-s
film.

Krisztusban szeretettel:

Botond tv"

2010. augusztus 15-i prédikáció

A mai ünnepen beteljesedett az, amit az Ószövetség egyik hősnőjének, Juditnak mondtak, és beteljesült: "Mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék".

Mária nem vonta vissza soha ezt az igent ((pedig nagyon nehéz élethelyzetek voltak, melyeket a pap el is sorolt, én kísértéseknek nevezném)). Mindvégig megmaradt ő az Úr alázatos szolgálóleányának, és mindvégig hitt és remélt!

A Szűzanya testestül-lelkestül ott van a Mennyországban. Mikor megérkezett, Fia megköszönte neki mindazt, amit áldozott érte. "Foglalj helyet jobbomon, neked adom, ami az enyém." Mária páratlanul tudott hinni, remélni, bízni, páratlanul át tudta adni magát.

1950. november 1-jén hirdették ki a dogmát: Mária fölvitetett a Mennybe földi élete végén. A pápa ezt csak logikusan levezette az angyali szózatból. Hiszen a halálnak sem lehetett ereje Márián. A halál a bűn által lépett a világba (Ádám és Éva idején), így jár az, aki elszakad az élő Istentől. De ennek a szűz tiszta testnek az angyalok közt van a helye! Ő a beteljesüléskor is az alázatos názáreti leány maradt. És még akkor is édesanyánk akart lenni! Ezért Mária a leghatásosabb közbenjáró. Folyamatban van kimondása: "Mária minden kegyelem közvetítője". Istentől a pozitív válasz kéréseinkre: JÉZUS KRISZTUS. Mária pedig az Isten kincsestárának gondnoka. Minden esetben ő a közvetítő. Akár tudunk róla, akár nem. Ha tudjuk, kérjük az ő segítségét. "Per Maria ad Jesu."

Ne legyen olyan nap, mikor ne köszöntenénk Máriát!

(Mondjunk neki Üdvözlégyet, imádkozzuk a rózsafüzért.) Máriától tanuljuk meg igazán, hogyan lehet Krisztus követőjévé válni.

Mária gyermeke nem veszhet el!

Testvérek, a Mária-tisztelet nem egy fakultatív lehetőség! Ez Jézus végrendelete.

(A közelgő augusztus 20-a miatt is kiemelhetnénk) Szent Istvánt Nagyboldogasszony ünnepén koronázták, és ugyanezen ünnepen halt meg. Végrendelete volt, hogy koronáját fölajánlotta a Szűzanyának.

Íme testvérek, ma amikor elmarasztalják a katolikus egyházat, hogy itt diszkriminálják a nőket, KI AZ A SZEMÉLY, AKI ELŐTT AZ ÖSSZES PÁPA ELTÖRPÜL ÉS TÉRDRE BORUL? Ez az alázatos názáreti leány. A csillagokkal koronázott. A napba öltözött.

Az Úristennél ez az igazi nagyság! Ez a végtelen odaadás legyen a mi életünk vezérfonala is.

Ámen.

Fiatalon hunytak el

Hamar megláthatták a Mennyet azok a pálosok, akik az 1940-es években a Gellért nevet kapták szerzetesi névként. Az 1934-es újraindulás után első halottjuk a csonttuberkolózistól éveken át szenvedő Antal testvér volt:

Majd jöttek sorra a Gellértek. 1942-ben hirtelen halt meg Bodó János Gellért:

Harmati Károly Gellért újonc pedig 1943-ban:

R.I.P.

Pécs anno

Íme a pálos Szent Imre templom főoltára 1950 előtt. Az áldoztatórács harmonizál a templom külsejével, a templom körül kialakított térrel, egy építészeti remek, a modernség normális kiaknázása. (Ma már nyoma sincs sajnos.)

Forrás: Fehér Barát

Papi kalapok

Ebben a most következő papi fejfedők rovatban csak az első képet készítettem én, a másik kettő kalózkodás...

2010. augusztus 8-i prédikáció

((A mai Szentlecke után felfedeztem a hívást, hogy életem célja az legyen: földi halálomkor elmondani Szent Pállal az Istenről „…az Ő malasztja nem volt sikertelen bennem”…))
De íme a jegyzet:

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ezek a Pünkösd utáni vasárnapi Evangéliumok az Úrnak valamelyik csodás gyógyításáról, feltámasztásáról szólnak. MISZTIKUS ESEMÉNY RÉSZESEI VAGYUNK, hiszen ezt hallgatva mi vagyunk azok a süketnémák, akiknek lelki fülét meg akarja nyitni az Úr Jézus a Szentmisében, mindenekelőtt pedig a Szentáldozásban. Lelki gyógyítás, belső helyreállítás ez. A liturgia Krisztus gyógyításának a folytatása.

A mai Evangéliumban hallott gyógyítás nem veszi figyelembe a mai gyógyítás higiéniáját. :) Az esztergomi liturgiában és a régi rítusban ez megmaradt: például köpés és/vagy ajakérintés kereszteléskor. Hiszen mindenki süketnéma előtte!

Figyeljük meg, hogy Jézus Krisztus mindig bevonja az anyagi világot kegyelmi működésébe, nem csak "lelkileg hat". Nem elég részünkről sem lélekben imádnunk Őt, hanem testben is, hiszen a test is megszentelődött Általa, és a feltámadáskor a test is megdicsőül. A mi keresztény vallásunk fölmagasztalja az „anyagot”. Az anyagi világot is bevonja a megváltás művébe, „hogy egykor majd Isten legyen minden mindenben”. (Itt említette az átváltoztatáshoz használt anyagokat.)

Miért a „hallgatási passzus”? (Azt kéri Jézus a süketnémától, hogy a csodát ne mondja el senkinek…) Az Evangélium terjedésével a csodák megszűntek. Nem akarta elvenni Isten a kenyerét az orvosoknak :) Nem azért jött, hogy minden nyomorékot meggyógyítson csodával. Ezek csak jelek voltak, melyek egy mélyebb valóságra hívják fel a figyelmet. A szenvedésnek egyszer vége lesz, a nyomorúságok elmúlnak. A lelkünk kegyelmi állapotától függ, hogy földi életünk után mi vár ránk. A bűnnek szolgáltunk-e vagy éltünk a kegyelemmel? Ez a kegyelmi erő erősebb a halálnál! Minden nyomorúság közepette a lelkünk kegyelmi állapotára kell figyelnünk. Ez az egy szükséges!
A Szentlélek Úristent kérjük, hogy tanítson meg minket a megfelelő időben és a megfelelő módon beszélni és HALLGATNI. Szájunkat megszenteli az Oltáriszentség!

„Olyan a nyelv, mint a hajón a kormány” – ha eltér a helyes iránytól, az egész testet félreviszi. Nemcsak halálos sebeket fogunk okozni környezetünknek, de egész életünket vakvágányra viheti...

Jubileum Afrikában

Egy nigériai püspök talpig aranyban ünnepelte papszentelésének 50. évfordulóját, csodálatosan néznek ki, és régi rítusban tartották a Szentmisét.
Egy barátnőm kérdezte, hogy van-e olyan hely, ahol csak így miséznek, és bizony van. Legfőképp a Szent Péter Papi Testvérület tagjai celebrálnak ilyen formában, ők a Szentszékkel teljes közösségben állnak! Rövidítésük: FSSP.
Van egy másik társaság is, az FSSPX tagjai, akiket Lefebvre érsek alapított (őket hívják "Piuszosoknak"...) Budapesten az FSSPX külföldi papokkal kéthetente vasárnap tart Szentmisét, illetve a Belvárosi Főplébániatemplomban délután fél 4-kor egy gödöllői premontrei szerzetesatya misézik (ő egyik fenti társaságnak sem tagja).
De íme inkább a képekből egy válogatás!

Képek forrása: NLM

Valódi rémálmok

A szakdolgozathoz kerestem régi anyagokat, mikor ráakadtam egy jegyzetemre.

2009 márciusában láttam ezeket az utópisztikus borzasztóságokat:

1.) Szabadtéri misére jártam, és mindig nagyon vártam, mert csak egy héten egyszer volt lehetőségem menni. Ettől persze nagyon szenvedtem, mert szerettem volna minden nap menni. Langy koraeste volt, villództak a fények, és elkezdődött a show (!). Tologattak mindenféle zongorákat, gurulós asztalokat (az oltárt???). Hirtelen észrevettem, hogy már két órája ülök a sorok között, és semmi sem történik, kétségbeesve ugrottam fel a helyemről, és a székek között botladoztam, és kiabálni kezdtem. Próbáltam túlharsogni a hangzavart, és felrázni valahogy a birka tömeget, akik megbabonázva ücsörögtek és tátották a szájukat, illetve néztek ki a fejükből. Üvöltöttem, hogy AZONNAL JÖJJÖN IDE A PAP, ÉS KEZDŐDJÖN MÁR EL A SZENTMISE. MÁR EGY HETE VÁROK, HOGY ÁLDOZHASSAM, IDE EGY PAPPAL, AKI ÁTVÁLTOZTATJA AZ OSTYÁT!

Hátrapillantottam, hát ott ült egy pap civilben, kolláré a fekete öltönyhöz, de elnézően csak somolygott, és rázta a fejét. Nyakmerevítő volt rajta!

Akkora szenvedést éreztem, hogy nem tudok áldozni, hogy felébredtem. Csak utána jutott eszembe, hogy bizonyára megverték a férfit, és elrémültem, hogy "elveszik a papjainkat és nem lesz többé szentmise, megfenyegetik őket, összeverik" meg miegymás.

2.) A másik álmom az volt, hogy áldozáshoz álltam sorba, és valahogy én kerültem sorra utoljára. A ministráns tálcázott, a pap arcát nem láttam, de tudtam, hogy ő tudja, hogy én járok régi rítusú misére is, és úgy alázott meg, hogy a ministráns tálcájára tette a szentostyát, majd ellépett, és ment vissza a tabernákulumhoz. Én meg csak meredtem az Úr Jézusra, és tudtam, nem foghatom meg, illetve nem akartam ezt megtenni, mert csak pap keze érintse. Ott szenvedtem, és a sírógörcs kerülgetett, mert az emberek meg hülyének néztek, és már hallottam a gúnyos szavakat: "HUSZONEGYEDIK SZÁZAD VAN". Lehetett volna ugye kézbe is áldozni, sőt...

Annyira fájt mindez, hogy felébredtem.

Keresztényüldözés

"...a gondolkodás szabadsága, mely hozzánk II. József korában, mondhatni az ő szellemi vezetése alatt jutott, mennyire megváltoztatta az emberek erkölcsi nézeteit, mennyire fölkavarta ítéletüket a jóról és rosszról, jogosról és jogtalanról. Az egyéniség diadalmaskodó elve szülte a politikusok és tudósok között azt a szenvedélyes ragaszkodást ahhoz, amit igaznak tartottak, és kíméletlen eltapodását mindenkinek, aki más elveket vallott; a mértéktelen önérzetet, mely önmagát állította első helyre, a lenéző bánásmódot, ahogy a tömeggel elbántak, s azt az öntudatlan könnyűséget, melyet az idegen szellemi termékek eltulajdonításában kifejtettek." (Császár Elemér: A Pálos-rend feloszlatása, SZÁZADOK 1901.)

Bátran vallhatom, hogy manapság ez visszájára fordult, és mára a tömegek is teljesen átvették ezt a gondolkodásmódot, és azzal a pár egyénnel "bánnak el" a hangadók a fenti módon, akik még próbálják tartani magukat. Munkahelyemen múlt hét szerda óta például teljesen magamra vagyok utalva. Csak az ima segít már, megtiltották, hogy kommunikáljak a "hasonszőrűekkel", akik a szobánkon kívül vannak...

Lufik bűvöletében

Barsi Balázs ferences atya szavai:

Az antiliturgikus, hanyag és méltatlan misézés hátterében általában két dolog húzódik meg. Az egyik az exhibicionizmus, a magamutogatási vágy, mely inkább a fiatalabbakat kísérti arra, hogy hétről hétre valamilyen új liturgikus ötlettel lepjék meg a híveket. Ilyen például az a külföldi gyakorlat, hogy szív alakú, piros lufikat osztanak ki, melyeket a prefáció kezdetén, arra, hogy „Emeljük föl szívünket” – „Fölemeltük az Úrhoz”, elengednek, s azok ott maradnak szépen a templom mennyezetére tapadva, egyszer s mindenkorra elvágva a lehetőségét is annak, hogy a hívek megértsék, mit jelent a szívünket Istenhez felemelni.

Ennek egyik válfaja, mikor színészkedik a pap, és elpantomimezi a jelenetet: mintegy kitépi a szívét saját kebeléből, majd ökölbe szorított kezét feldobja a levegőbe... Mivel az 1960-as évek óta divat a néppel szemben való misézés, ezt jól meg is szemlélhetik a döbbent hívek. Gondolom a bohócorral való misézéskor még egyéb is történik, esetleg elképzelhetünk egy rendhagyó keresztutat, ahol szegény Jézus "szívét" megtöltik piros és fehér festékkel, és kilukasztják adott pillanatban. Horrorisztikus jelenet, de a templom tetején zsugorodó szívek sem lehetnek kevésbé esztétikusak. Szegény takarítónénik...

2010. augusztus 1-i prédikáció

Pünkösd utáni X. vasárnap

Introitus: "Mikor az Úrhoz kiáltottam, meghallgatta szavamat; vesd az Úrra gondodat, ő majd táplál téged."

Graduale: "Vigyázz reánk, Urunk, mint szemed fényére, szárnyadnak árnyéka alatt oltalmazz minket."

Communio: "Elfogadod, Isten igaz áldozatunkat, s a felajánlást, mit oltárodra hoztunk."

Nagy feladatunk a mai Evangélium alapján: az alázat, őszinte bűnbánat feladata. Vajon ilyen lelkület van-e bennünk, ez-e életünk kiindulópontja?

Az Evangéliumot a farizeusról és a vámosról hallottuk.

Egyik sem hazudik!

A farizeus ha egy "lelkitükröt" végigolvasna, nem találna benne semmit, amit magára vonatkoztatna.

A vámosok viszont kihasználták abban az időben az embereket, méltán számítottak nyilvános bűnösnek.

Mégis a vámos megy haza megigazultan.

A farizeus szavai egy erénylista; önimádat, öndicséret, ERRE NINCS SZÜKSÉGE ISTENNEK. Isten nem szorul rá arra, hogy erről fölvilágosítsuk. Ezek az érdemek inkább az Isten kegyelmének művei. Ajándékba, érdemtelenül kapjuk...

Testvérek, az emberi érdem létezik (például: megnyitom a szívemet), de nulla az Isten kegyelme nélkül. Ha Isten nem lett volna irgalmas, akkor valamennyien elkárhoznánk!!!

Isten előtt nincs dicsekvés. A liturgiába is átjöttek ezek a gesztusok. Lehetséges, hogy akik hátul ülnek: bűnbánóbbak, akik meg elöl, azok feltűnés miatt, de egy templomban sohasem szabad egymást méricskélnünk! A fentire még példa a sok meghajlás, vagy hogy valaki a tekintetét lesüti. A papnak például az áldoztatórácsig szabad emelnie a szemét (és ez "nem azért van, mert a pap szégyenkezős" :D ) Ilyen gesztusok még a szentmisében: mellünket verjük, bocsánatkérés szóban stb.

AZ EMBER AKKOR A LEGNAGYOBB, HA ELISMERI SAJÁT SEMMISSÉGÉT.

Az egymás közötti különbség nem oly feltűnő, mint bármelyikünk különbsége Istenhez képest! Nem látok a másik lelkébe!

Mi vállaljuk önként a megérdemelt vezeklést.