Saját versem

Az éjjel eszembe jutott egy évekkel ezelőtti versem. Témába vágó, hiszen a bűnbánatról és a megtérésről szól; valamint arról, ahogyan az átlag mai nők élnek a világban, melynek inkább halnának meg, hogy éljenek az Örök Mennyben.

MÁRIA MAGDOLNA

(József Attila után szabadon)

Szeretetlen gyermek valál,
Így találhat rád a halál:
Hagyd el párod irgalmatlan;
Kurválkodjál lankadatlan;
Döntsd a pezsgőt tág torkodba;
Szívd a füstöt orrlukadba;
Lődd szét karodon az eret;
Vetesd el a gyermekedet!
Születne ő, de minek még?
Fájdalmas könnyet sír az Ég.

Életednek delén ha vagy,
Hét esélyt még magadnak adj!
Fogadd vissza a kedvesed;
Rendezd el az életedet;
Dolgaidban tarts mértéket;
Bánd meg jó gyónással vétked;
Térdelj porba étlen-szomjan;
Ne élj tovább tékozlóan.
Leborulni nem késő még:
Irgalmat könnyen ád az Ég.

Édes Jézus parancsára
Hét dög űződik halálba:
Egy hogy Istent nem ismertél;
Egy hogy senkit sem szerettél;
Egy hogy mammonnak hódoltál;
Egy hogy buján doromboltál;
Egy hogy nem adtál másoknak;
Kárt okoztál elég soknak.
A kulcsszó az őszinteség,
És még ma megbocsát az Ég.