Mintha még mindig nagyböjt lenne... egy 2 hónappal ezelőtti szentbeszéd ad erőt ezekben a napokban. Annyira odavoltam tőle, hogy papírt ragadtam anno, és felvázoltam a nekem fontos részeket:
"Nem lehet sátrat vernünk a Táborhegyen. Le kell mennünk onnan, és folytatni az Utat a földi völgyben. Csak azután öltözhetünk a táborhegyi tündöklésbe, hogy fölmenvén a Golgotára, Krisztussal együtt szenvedtünk a Via Dolorosán (könnyek útja). Vele együtt meg kell halnunk! Azonban ha szenvednünk kell Vele, sose feledjük ezt a pillanatot, a táborhegyi tündöklést! A kereszt hordozásában ez az egyetlen remény. A szentmise is egy táborhegyi jelenet, a lépcsőkön kell fölkapaszkodni a hegyre az oltárhoz."
1 megjegyzés:
Ez nekem is sokat jelentett, és bizonyára mindannyiunknak. Örülök, hogy hallhattam. Csodálatosak a prédikációk mindig.
Megjegyzés küldése