Manka és a Suttogó

Valószínűleg örökké hálás leszek "Mankaanyunak", hogy ajánlotta Tracy Hoggot. Tipikusan az a kínlódós típus voltam, aki elveszett az információk tengerében, és hát eléggé lassan alakulgatott az a fránya napirend, és rengeteg felesleges kört futottam sok energiát veszítve. Hozzájött, hogy a kislányomnak nem úgy fejlődött a mozgása, mint ahogy elvárható, és picit többször felsírt, mint egyébként tette volna, mert egy mintagyerek amúgy. Én meg még mindig nem bírok aludni, még akkor se ha ő alszik... De ez remélem most egyszer s mindenkorra javulni fog! (Annyira szerencsére nem voltam butus, mint az idézett amerikai anyukák - te jó ég Doors-t berakni a gyerekszobában! - , de rámfért egy jó nagy rendrakás a fejemben.)



Már a könyv puszta átlapozása is megnyugtatott, és a szerző szerintem egyáltalán nem beszél mellé. Aki ezt mondja róla, az nem veszi figyelembe, hogy a saját problémáinkat helyettünk nem fogja senki megoldani (ergo nem értem, miért várja valaki ezt egy könyvtől). Ő csak tanácsokat ad, és egy olyan szemléletmódot mutat meg, ami neki bevált. Ugyanezt egyébként átadhatja egy jó ösztönökkel megáldott anya is, ahogy Tracy például a nagymamájától tanult meg sokmindent. Úgyhogy hajrá! Az élet bármelyik területén többet nem mondhat az Úr se: tedd a kötelességeidet, és a mindennapi apró kihívások kis lépéseiből nagy kosár erény gyümölcsözik majd. Nem beszélve esetemben egy felcseperedő boldog emberről!

Úgyhogy Manka, köszi!

És anyumnak is köszönet, akitől ezúton kérek bocsánatot a teáztatós mondatom miatt... (Ő is írhatott volna egy hasonló könyvet; kár hogy külföldön él most, így telefonon legtöbbször a félreértések mennek oda-vissza.)