Az állatok nem tehetnek róla

avagy hallatlan halloween az ÁLLATKERTBEN :(

Már hetekkel ezelőtt feltűnt nekem a plakát a közeli pláza oldalán. Internetes változatát lásd ITT. "Rémisztő apróságokkal" reklámozzák, amik cuki kinézetű állatok, nem mellesleg ők is Isten teremtményei. Szemben azzal a baromsággal, hogy a Halottak napja és Mindenszentek helyett például töklámpást cipelő csontvázzá alantasítják a gyerekeket, csakhogy ingyen mehessenek be az iskolai szünetben megnézni az "elefántot vagy a gorillát".

Motoszkált bennem a bejegyzés, hiszen néha szoktam keresztényietlen reklámokra reagálni. De gondoltam, hagyom "halloween"-re, de eddigre persze megelőztek: például Lusciniola kommentálásában a témát lásd ITT. Van tehát keresztény alternatíva is, a hagiosz.net-en is részletekbe menően bemutatva (ld. Night of Light cikk).
Ami engem kiakasztott, az a plakát. Az állatkert honlapján szerencsére finomítottak az üzenetén: "A Budapesti Állatkert lakóinak némelyike eleve úgy néz ki, mintha halloween alkalmából rémisztő jelmezt öltött volna… Így talán kevesebb figyelem jut nekik, mint azoknak az állatoknak, amelyek szép külsejük, kedvességük miatt a látogatók kiemelt kedvencei. Pedig úgy szeretnék, ha őket is szeretné valaki! Ne várjanak rád hiába..."
Száz szónak is egy a vége. Ne a Halloween miatt vigyük a gyereket az állatkertbe. Ne csak Halloween-kor menjünk az állatkertbe. (Uram, bocsáss meg: NE NEVEZZÜK HALLOWEEN-NAK EZT AZ EGÉSZET!) Mindenszentek ünnepe van és Halottak napja. Nehogymár a sátánnak kedveskedjünk még most is. És ne feledjük: az állatok nem tehetnek róla. Nem az állatok tehetnek róla... Menjünk el szentmisére és/vagy temetőbe (is). Nyerjünk búcsút szeretteinkért. Nem mellesleg az is "ingyen" van (mint a belépőjegy az állatkertbe). Nem jelmezbe kell öltözni, csupán Jézust ölteni magunkra. Sőt még "denevért" sem kell rajzolni hozzá, csak gyónni, áldozni és imádkozni a lelkekért.

Valaki számára talán ezek is "rémisztő apróságok"-nak tűnnek... De gondolom, hogy "Totya, Jóska és Pepe" sem fognak érte megharagudni!!!

Prédikáció helyett

Nagyon sokat tanultam az első lelkivezetőmtől. Nosztalgiázzunk együtt:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/10/30/11/Igy_szol_az_Ur_2011_oktober_30_.aspx

vagy katt IDE.

"A hit az több, mint amit az orrunkkal érzékelünk..."
- mondja benne. :-D

Azért is lehet aktuális, hiszen Benedek pápa meghirdette a hit évét (ld. ITT).




Amúgy végre elkezdek most már nemcsak baba-mama blogolni. Istennek legyen hála: kicsit jobban vagyunk!

Kép forrása: ORIGO

Dévény Anna és a kellemes csalódás

Miután gyermekemnek már a csípőjével is problémák adódtak, ún. "drasztikusabb" kezelésre váltottunk, és még épp időben. Ma volt az első óra, amitől rettentően féltem. A Golgotára készültem, és a Szűzanyát kértem segítségül, hiszen neki is végig kellett néznie a fia szenvedését. Szerencsére azonban nem volt annyira vészes, mint készültem. Sírni ugyan sírt, de nem úgy, mintha azt mondaná, hogy meghalok a fájdalomtól, ha azonnal abba nem hagyja a nyomkodást. A végén a babakocsiba kerülve mély álomba merült. Itt is nagyon szimpatikus a terapeuta, és a Jóisten oly kegyes volt hozzánk, hogy kaptunk állandó időpontot is, hiszen hetente egyszer fontos menni.

Köszönöm harcos Szent Johannának a közbenjárását és minden földi imát. Nagyon hálás vagyok! Ha már így kellett lennie, legalább jó kezekben vagyunk.

Folyt. köv.

Üzenet...

...azoknak, akik még mindig ott tartanak, hogy egy anyának semmi dolga sincs, illetve hogy ne panaszkodjon, mert hát nem kell bejárnia dolgozni...

Megfáztam, beteg voltam/vagyok. Ebből következik, hogy még erősebben érzem -így 4 hónap után-, hogy szülőnek lenni bizony kőkemény meló, és nincs (beteg)szabadság, nincs hétvége, nincs vasárnap, nincs pihengetés, nincs kávé, nincs alkohol, nincs cigi stb. stb. (Nem mintha az utóbbi annó lett volna :D)

Az alapimáimat is hanyagolom mostanában, emellett még mindig előfordul, hogy megkérnek, imádkozzam x-ért, y-ért. Sőt, én balga még kéretlenül is felajánlom.
De vajon nem botrány-e, hogy nem jutok el misére?
Tegnap álmodtam egy nagyot, de aztán mégse sikerült. Majdnem elindultam a Belvárosi templomba délre. Az egészben az a legviccesebb, hogy végül se én, se apja nem ment el.
Világiként MEGMARADNI? Na most kell felkötni a gatyámat csak igazán. Keresem az utat, hogyan tudom nem elengedni Jézus és a Szűzanya kezét...
Elég nehéz, de látok fényeket...

Manka és a Suttogó

Valószínűleg örökké hálás leszek "Mankaanyunak", hogy ajánlotta Tracy Hoggot. Tipikusan az a kínlódós típus voltam, aki elveszett az információk tengerében, és hát eléggé lassan alakulgatott az a fránya napirend, és rengeteg felesleges kört futottam sok energiát veszítve. Hozzájött, hogy a kislányomnak nem úgy fejlődött a mozgása, mint ahogy elvárható, és picit többször felsírt, mint egyébként tette volna, mert egy mintagyerek amúgy. Én meg még mindig nem bírok aludni, még akkor se ha ő alszik... De ez remélem most egyszer s mindenkorra javulni fog! (Annyira szerencsére nem voltam butus, mint az idézett amerikai anyukák - te jó ég Doors-t berakni a gyerekszobában! - , de rámfért egy jó nagy rendrakás a fejemben.)



Már a könyv puszta átlapozása is megnyugtatott, és a szerző szerintem egyáltalán nem beszél mellé. Aki ezt mondja róla, az nem veszi figyelembe, hogy a saját problémáinkat helyettünk nem fogja senki megoldani (ergo nem értem, miért várja valaki ezt egy könyvtől). Ő csak tanácsokat ad, és egy olyan szemléletmódot mutat meg, ami neki bevált. Ugyanezt egyébként átadhatja egy jó ösztönökkel megáldott anya is, ahogy Tracy például a nagymamájától tanult meg sokmindent. Úgyhogy hajrá! Az élet bármelyik területén többet nem mondhat az Úr se: tedd a kötelességeidet, és a mindennapi apró kihívások kis lépéseiből nagy kosár erény gyümölcsözik majd. Nem beszélve esetemben egy felcseperedő boldog emberről!

Úgyhogy Manka, köszi!

És anyumnak is köszönet, akitől ezúton kérek bocsánatot a teáztatós mondatom miatt... (Ő is írhatott volna egy hasonló könyvet; kár hogy külföldön él most, így telefonon legtöbbször a félreértések mennek oda-vissza.)

Evangelizáció

A minap egy ismerősöm megkérdezte, hogy mit szólok ahhoz, ha valaki madarakhoz hasonlít embereket, sőt szenteket. Jó helyen kopogtatott, mert szerintem - bár eléggé gyerekesnek tartom, de - abszolút rendben van a dolog. Ha például valaki beüti a csalogány latin nevét, egy olyan oldalra bukkanhat, ahol például Jézusról bőven olvashat! Láss például Kis Szent Terézről egy bejegyzést ITT. Ez nemcsak vicces, de szép is, és mindig találónak érzem a párhuzamokat virágokkal - madarakkal...

Még érdekesebb, hogy nemcsak az Istent szeretőknek válik minden a javukra, de néha még az Istent keresőknek is. Jómagam tévedt lélekként Müller Péter JÓskönyvét olvasgattam annak idején, amikor megtértem római katolikusnak. Hátrányából, miszerint szinkretista habarcsa szinte minden létező vallásnak, sikerült leszűrnöm az igaz keresztény tanítás elemeit! Úgy látszik, a Szentlélek tényleg ott fúj, ahol akar.

Feszes a gyerek

Előző bejegyzésemhez Manka szólt hozzá, és említett egy amerikai szerzőt. Utánajártam, ő írta a híres "Suttogó" könyveket. A Dívány nevű honlapon találtam egy kritizálós cikket, abból idézek (teljes cikk ITT olvasható):

Az van, hogy a gyereket napirendre kell szoktatni, mert neki jó. Nem nekem, neki. Sőt. Ő olyan biológiailag, mert hát az állatok is ugyanazt ugyanúgy csinálják minden nap, és akkor mi is. Igen, például nézzük meg a kismacskákat: egész nap fekszenek anyu mellett és rágják a mellét, néha végignyalja őket anyu, aztán később nekiállnak rohangászni, a girhes anyjuk meg utánuk, és cipeli őket vissza. De hol itt a napirend, my friends?

(Kiemelések tőlem.) Nagyokat nevettem a szerző (="hanna") stílusán. Oké, egy kicsit túlzó, de valahol tényleg nevetségesek ezek a nevelési szakkönyvek, főleg például Dr. Spock, akiről a fórumozók egyenesen azt írják, hogy egy "áááállaaaaat". Nekem meg égnek áll a hajam, mikor anyám büszkén meséli, hogy éjjel már pár hetesen teát adott nekem, és én annyira utáltam, hogy inkább nem keltem fel többet :D
Na de pont ennek kapcsán akartam leírni, hogy szegény gyermekem egy feszes baba. Most gyógytornászhoz járunk, egy szuper nőhöz a Bárányfelhőbe (Budapesten a Kodály köröndnél). Csak ajánlani tudom, egy tünemény. Ráadásul négy gyereket nevelt fel. Elmagyarázta, hogy mennyire szörnyű lehet a kislánynak ez az állapot. És ha például sír, akkor begörcsölhet az egész teste. Megfeszül, mint az íj, ezt kell lazítani. És ne is várjam, hogy magától elalszik az ágyban, mert nem bír. Úgyhogy azóta vidámabban kelek fel hozzá, amikor éjjel felvisít, mert megint elfeküdte a nyakát... és természetesen akkor már éhes is :-D
Amúgy bocsánat, hogy lassan átmegyek baba-mama blogba... A következő bejegyzés nem ilyen témakör lesz, ígérem :)