2011. május 15., vasárnap

Prédikáció a Húsvét utáni 3. vasárnapon


A mai mise Liszt Ferenc ún. utolsó miséje volt, eredeti keretei között, régi rítusú szentmisén. Szívbemarkoló volt! 1969. Szekszárdi mise. Egy férfikar adta elő. Hihetetlenül ki volt számolva, hogy mennyi idő kell a papnak, míg végez az egyes folyamatokkal, nagyon tetszett. Szöveg és zene kifejező egységet alkottak, és az énekesek is nagy átéléssel adták elő a latin állandó részeket. Egyáltalán nem volt se rétestészta, se felesleges orgonabőgetés. Számomra a csúcspont a "Dona Nobis Pacem"-nél volt.
Szentlecke:
"tartózkódjatok a testi kívánságoktól" (...)
"mindenkit becsüljetek meg" (...)
"Istent féljétek" (...)
Evangélium:
"...és örömötöket senki sem veszi el tőletek..."
A mai evangéliumban van említés a szülő nőről is!


Prédikáció:
A mai evangélium kulcsszava a KIS IDŐ.
Ez a beszéd az utolsó vacsorán hangzott el.
Többféle időszakot jelenthet ez a kis idő, amit Jézus említ; az egyházatyák szerint akár az egész világtörténelmet is felölelheti Krisztus második eljöveteléig!
Ez a rész kiemeli az Úr Jézus érzéseit. Szívében egyszerre van jelen a legnagyobb fájdalom (például látva barátai árulását, vagy akár a mi bűneinket), ámde új élet is születik a földre: a megváltás.
Az Ő életadó ereje betölt mindent! A fájdalom múlandó! (Ezt éli át a szülő nő is!!!)
Nem céltalan szenvedések ezek!
Ezért kulcsfontosságú a szentmise, ami Jézus kereszthalálának folytatása, továbbélése a történelemben: hogy biztosak lehessünk abban, hogy szenvedéseink nem lesznek értelmetlenek, gyümölcstelenek!!
Mekkora hiánycikk a mai világban az igazi öröm. MERT NEM TUDJUK A KERESZTET VÁLLALNI TISZTA SZÍVVEL!
Az öröm mindig az áldozat gyümölcse. A szentmisén erőt gyűjthetünk a kereszthordozáshoz.

xxx

Liszt Ferencről szólva ((nem tudtam elég gyorsan jegyzetelni sajnos, így kimaradtak találó kifejezések...)):
Ez nem csak egyszerűen egy koncertzene, egy jól megírt darab. Hanem egy elkötelezett, mélyen hívő embernek a vallomása, misztikus élmény lecsapódása.
Az tudja ezt a zenét magáévá tenni, aki osztozik a zeneszerző elkötelezett keresztény életében. Ez egy egyesülés. Liszt Ferenc a szentmisét tartotta élete központjának!

xxx

A Summorum Pontificum kapcsán:
Pénteken volt a fatimai szűzanya ünnepnapja. Éppen aznap jelent meg: hogyan is kell érteni a Szentatya Motu Proprioját, melyben teljesen szabaddá tette a régi rítust az Egyház gyakorlatában.
Már a címe is sokat mondó: AZ EGÉSZ EGYHÁZNAK...
...azaz NEM pedig egy "különc kis csoportnak". Hanem az egész Egyháznak oda KELL nyújtani ajándékul. Tegyék lehetővé ezelnek a liturgikus formáknak a celebrálását.
Egyértelművé teszi például, hogy az "újabbkori engedményeket" nem szabad beengedni. Az oltárszolgálatot továbbra is csak férfiak láthatják el; az Oltáriszentséget csak pap vagy diakónus szolgáltassa ki; a régi naptárat használják; engedélyezzék a szent háromnapot; stb.

A prédikáció befejezésében a következőképpen (is) buzdította a népet:
"Ismerd meg azt, amiből a szentek táplálkoztak"!



FRISSÍTÉS

Íme egy cikk az egyik témában, amiről a pap beszélt. A cikk említ további hivatkozásokat is.
http://capitulumlaicorum.blogspot.com/2011/05/ajandek-az-egesz-egyhaznak.html
Vagy egyből kattintva: ITT

18 megjegyzés:

Ildikó írta...

Megvan ez az írás valahol magyarul is ?
Egyébként áldoztatási joga nem csak diakónusnak vagy papnak van. De nem is állíthatunk minden egyes beteg ágya mellé szentségi fokozattal bíró személyt vasárnaponként, hogy megáldoztassa a betegeket. Az áldoztatási joggal rendelkező világiak sokat segítenek a klérusnak és az Egyháznak is. Elég érdekes ez az egész dolog, mert pont azon is gondolkodik az Egyház, meg a Vatikán, meg azzal kapcsolatban is vannak kiadványok,hogy hogyan lehetne a laikusokat bevonni. Szerintem nem baj az, ha van laikusoknak is áldoztatási joga.

Mária Magdaléna írta...

A fordítás már elkészült, a kiadóra várunk! Azonnal jelzem, ha végre meglesz. Addig is a káptalan blogján van már fönt cikk róla. Küldöm a linket Neked! (itt jobb oldalsávban Capitulum...)

A válasz az, hogy nem, a RÉGI rítus szerint áldoztatási "joga" csak a fentieknek van, és nem lehet bevonni laikusokat. Ez természetesen a rendkívüli forma, az látogatja, aki így gondolja.

A pápa megengedi a laikusok bevonását a római rítus rendes formáján belül.

Ildikó írta...

Én egyébként nagyon bízok abban, hogy nem lesz egy visszarendeződés az Egyházban a II. Vatikáni zsinat előtti merev, komor meg latin nyelvű liturgikus dolgok irányába, mert ha ez megtörténik, akkor nagy valószínűséggel előbb utóbb én misén kívüli katolikussá fogok válni. Az már egy másik kérdés, hogy mi lenne az Egyház sorsa úgy és mennyire tudná abban a formában ellátni az Istentől rendelt feladatát, de az ilyen dolgokért szerencsére nem én vagyok felelős, ezért vállaljon felelősséget a Pápa meg a Vatikán, a klérus.

Anna-Christina írta...

Milyen jó lenne, ha az egész egyházban elfogadottá válna, hogy KIZÁRÓLAG szükséghelyzetben áldoztathassanak laikusok. Persze az fontos, hogy a betegek szentséghez jussanak, de egy szentmisén "talán" nem kéne még ebbe is bevonni a laikusokat... Akkor már inkább legyen öt perccel hosszabb a mise.

Ildikó írta...

Igen. Ezzel egyetértek, hogy a szentmisén ahol jelen van amúgy is felszentelt személy ott csak ő áldoztasson, főleg akkor, ha emiatt nem fél órával lenne hosszabb a mise, mert kétszáz ember jutna egy papra, hanem csak öt perccel. Mondjuk én azért láttam már olyat, hogy hívek szívesen vették áldoztatási joggal rendelkező szerzetesnőtől az áldoztatást.

Anna-Christina írta...

Ha mondjuk szükséghelyzet van, akkor már inkább szerzetesnő vagy állandó diakónus, minthogy világi... Például kórházban, idősek otthonában el tudom képzelni, ha mondjuk vannak napi áldozók. De azt vettem észre, és ez nagyon pozitív, hogy gyakran kórházak, idősotthonok eleve templom párperces közelében épülnek, így könnyebb megoldani, hogy átszaladjon egy pap vagy akolitus.

Ildikó írta...

Betegek áldoztatásában részt vesznek világiak. Szerintem ez így jó. Azok az emberek ki vannak válogatva és papi ajánlásra lehet csak valaki ilyen személy. Most azt hiszem valami képzésre is kötelezik őket az Oltáriszentséggel kapcsolatban talán az idei évtől. Szerintem jó ez így, mert inkább tudjon áldozni a beteg,mert elviszi neki egy laikus az Oltáriszentséget, mint ne tudjon áldozni, mert nem tudja neki felszentelt személy elvinni. A lényeg nem az átadó személyének felszenteltségben vagy nem felszenteltségében van, hanem, abban, amit átad, ami aztán tényleg képes megszentelni azt, aki magához veszi.

Reina Nicolasa írta...

Kedves Ildikó!

Az alábbiakkal nem akarlak megbántani, de olyasmire emlékeztet a véleményed, mint egy barátom véleménye a lányokról.

Szerinte csak az a belevaló leány, akiről már első pillantásra látszik. Aki rámenős, bevállalós, első blikkre vad. szóval hogy csak az ilyen lányok szenvedélyesek egy férfival.

Arra nem is gondol, hogy a szerényebb lányok is lehetnek elég szenvedélyesek, csak nem tárulkoznak ki mindenkinek, nem viszik túlzásba a vadságot, hanem kivárják, amíg egy férfi eleget udvarolt nekik, megharcoltatják az úriembert, mire megmutatják neki a szenvedélyes oldalukat.

Szerintem valami ilyesmi van a régi rítussal meg az újjal! Az újban nem kell harcolni azért, hogy megértsed a dolgokat, hiszen egyértelműen, magyarul van. Sokkal durvábban hat az érzelmekre, főleg a fiataloknál (gitározós hangulat - persze nem mindenhol van így). Népszerűbb, könnyebb vele sikereket elérni. Ahogy a "belevaló" lányok is népszerűbbek.

Ám mégis nem sokkal nagyobb érték a szemérmes lány, az, akiért küzdeni kell, hogy felfedje, mi van a bennsőjében? Így vagyok én a régi rítussal. Sokkal finomabbak a jelei, ködös, misztikus, ám pont ezért vonzó. Pont ezáltal értem meg a misztériumot, amit képvisel, ahogy a szerelem misztériumát is az érezheti meg igazán, aki a szemérmes lánnyal van, nem a belevalóval, vagy inkább nevezzük úgy, közönségessel.

A régi rítus megértéséért, a szemérmes leány kitárulkozásáért meg kell kűzdeni, akár több alkalmon át. Ha jól emlékszem, kedves MM, ez Nálad is így volt! HOgy hosszabb ideig tartott, mire megszeretted, mire beleszoktál ebbe a rítusba. De szerintem hosszabb távon megéri!

A belevaló leány, az új rítus olcsó, felületes sikert, élményt ad. Míg a régi rítus fokozatosan növekvőt és maradandót.

Én legalábbis így látom.

Ildikó írta...

Szia !

Egy kicsit fura a szentmisével kapcsolatos Istenélményt, Isten-találkozást,annak milyenségét egy ilyen rossz nős meg jó nős hasonlattal leírni.
Attól, hogy valami egyszerű még nem feltétlen közönséges is, csak egyszerű. Az egyszerűség hordozhat szépséget,ami általában a népművészetben jelenik meg a leginkább. Az Isten szépségének vagy szentségének megélése mindig akkor történik meg amikor Isten úgy dönt, hogy megközelít minket, a mi első lépésünk persze, hogy keressük, de az amikor Őt meglátjuk az azért van, mert Ő lép felénk és akarja a kapcsolatot. Én azt gondolom, hogy ez ahogy Ő lép felénk annak korlátozó tényezői az Ő számára igazán nincsenek, hiszen akkor nem lenne Isten, hanem csak ugyanúgy ember, ahogy mi is vagyunk, akiknek vannak korlátozó tényezői, mindenkinek a maga egyedisége szerint, hogy mit érzünk, meg mit gondolunk, mire vagyunk képesek, milyen az ízlésvilágunk, mit nem szeretünk és mit szeretünk, mihez van türelmünk és mihez nincsen.
Sokfélék vagyunk, mert ilyennek teremtett minket Isten. Lehet, hogy a te személyiségeddel neked könnyebb az Istennel kapcsolatot felvenned úgy, ahogy azt leírtad, de rám ez nem igaz, de attól még mély Istenkapcsolatom van és ezt nem csak én állítom magamról, hanem már többen is mondták ezt rólam. Írok egy példát, hogy lásd, ez egyben a reklám helye is Pio atyának !
Szóval minden hónap 23-án 18 órakor a Fő utcában a Batyótól nem messze, a kapucinusok templomában Pio atya mise van. Akinek van kedve jöjjön, vagy küldjön híveket,akiket érdekel Pio atya !
Visszatérve rám, a mostani misén egy személyes dolgot szerettem volna kérdezni Istentől, hogy kinek a közbejárást kell kérnem egy adott célért. Isten válasza úgy nézett ki, hogy mikor a Szűzanya közbenjárást kértem, (én, aki előtte csak Pio atya vagy II. János Pál közbenjárásának kérésén gondolkodott egyáltalán) akkor hirtelen láttam a belsőmmel (belül a szívemmel, meg úgy az agyammal is, egy furcsa állapot volt), hogy megnyílik az ég, nagy fehérség árad le, valami trónus körvonalát látni a kis nyíláson a fenti nagy fehérségben és valami lenyúl a felajánlásért és elveszi azt, majd a kis nyílás hirtelen bezárul. Nos, ezt lehetett nekem meglátni egy új rítusú misén a kapucinusoknál.
Én továbbra is azt gondolom, hogy az Istenkapcsolat milyensége nem a szentmise külsőségein múlik, ez egy személyes belső dolog. A szentmise külsőségeinek irányításával lehet befolyásolni azt, hogy ki, mit, hogyan érez, de ez nem egyértelmű dolog, mert ami az egyik embert megindítja a másikat éppen untatja, vagy idegenség érzést és ridegséget kelt benne. Ezért nem jó ez a megközelítés a szentmise és a személyes Istenkapcsolat egymástól függővé tételében. Én egyébként egyre jobban és határozottabban biztos vagyok ebben, hogy ez így helyes, ahogy gondolom. De mindezektől függetlenül lehet egy szentmisén olyan, ami nem tetszik az embernek, de azt hiszem ilyen mindig is lesz, amíg világ a világ, mert a szentmise egy közösségi dolog, meg azért csak földi zarándoklaton lévő emberek vesznek rajta rész Istennek jelenlétében és Isten kegyelmében, akár az oltár egyik, akár a másik oldalán is állanak.
Remélem ezzel a válasszal tudtam valami választ adni a leveledre, vagy arra válaszoltam.

Ildikó írta...

Kedves Reina !

Elolvastam újra amit írtál, mert nem voltam benne biztos, hogy a kérdésedre válaszoltam az előbb, mert bevallom talán nem tudom elég jól kiérteni, hogy mit is írtál, mert nekem eszembe sem jut ilyen módon megközelíteni a szentmisét. Próbálok írni egy másik választ is, lehet, hogy ez jobban válaszol arra, amit felvetettél.
A szentmise elvileg az Egyház közös imája és egyben Isten ebben szenteli meg a világot az Ő eleve elrendelt akarata szerint, mely akaratának végrehajtását az Egyházra hagyományozta, melyet Ő maga éltet folyamatosan Szentlelkével. Valahol tehát az igaz a szentmisére, hogy Isten megígérte, hogy azon ott van és ezért ott is van, mert ott akar lenni, hiszen a célja az övéinek a megmentése. Tudod azért nehéz arra amit kérdeztél választ adni, mert alapvetően minden Istené a világon, a hívő, a pap, a szentmise, a virág, az oltár köve és ez a tény, hogy az Övé, ez már így volt évezredekkel ezelőtt is és így lesz örökké, tehát ennek az Isten általi birtoklásnak sem területi sem időkorlátja sincsen és ebben az egész keretben nehezen lehet azt értelmezni, hogy mikor jobb egy szentmise, ha lassú, vagy ha gyors. Az az igazság, hogy ha jól belegondol az ember a végtelen és felfoghatatlan Istenbe, akkor ez a kérdés lényegtelenné válik, vagy legalább is én így vagyok ezzel. Egyébként valószínű ezért nem is értettem meg először,amit írtál erről a misében, hogyan tárulkozik ki Isten előttünk, meg mi Isten előtt. Eleve Istenben élünk, mozgunk, vagyunk, ami azt jelenti, hogy elvileg folyamatosan teljesen Istenéi vagyunk, tehát mindig teljes a kitárulkozás felé, hiszen Ő éltet, nélküle levegőt sem lehetne venni. Én úgy gondolnám, hogy amikor bemegyünk a szentmisére nem akkor kezdünk bele egy "ceremóniába" a totális kitárulkozásos kapcsolat felé Istennel, mert folyamatosan abban élünk Istennel, csak ezt vagy megérezzük, vagy nem érezzük meg, mert annyira zavar a "hétköznapok zaja", ami akkor látszik lecsillapodni az érzékeink számára, mikor átlépjük a templom kapuját. Na, talán ez egy kicsit közelebb álló válasz arra, amit felvetettél. A szentmise inkább egy imádság, annak egy speciális fajtája, de az imádságról sokan írják, hogy szüntelen. Ha megnézed ez is passzol arra az allegóriára, amit előbb írtam az éltetésről.

Reina Nicolasa írta...

Kedves Ildikó!

Köszönöm a személyes válaszodat, hogy elmondtad ezt az élményedet, de azt hiszem, több dolog miatt se jutottunk konszenzusra.

Az első a hasonlatom mibenléte, talán kicsit még "felháborító" is volt. Rögtön egyben a másik, ahogy Te a szentmisét látod.

Azt írod, a szentmise imádság. Szerintem viszont találkozás, akár "randevú" Istennel. Akkor és ott van hozzánk a legközelebb. És a szentség vétele által egyesülünk vele, amint két emberben is megvan a vágy, ha szeretik egymást, hogy egyesüljenek. De Istennel - Jézussal - ez nyilván inkább lelki színezetű, bár testileg is végbemegy az ostya elfogyasztása által.

Jézus a kedvesünk, akit a legjobban szeretünk, akit imádunk, a Földön az emberek között ez - ha megadatott -, a férj/feleség. Ezért mertem ilyen hasonlatot alkalmazni.

Szerintem a szentmise szent udvarlás Istennek, aki közénk jön. Mintha megterítenék a férjemnek, aki régóta nem volt itthon, szépen felöltöznék stb. Az új rítus számomra a Tescos papírtányéros terítés és az otthonka, a két napja nem mosott haj, a régi pedig a herendi étkészlet, a szép ruha és az ápolt frizura.

Mindkét helyre hazajön a férj, mindkét misén ott van Jézus. Mindkét asztalnál (misén) megvalósulhat a szeretet, de... Azért érezni a különbséget.

Számomra a misén a fő az, hogy Jézus ott van, és örülök, hogy ilyen dísztömeg várja Őt, hogy ilyen szépen van terítve az asztal, és hogy ebben a rítusban van idő felkészülnöm a méltó fogadásra, és méltóbbak a jelek, itt nem csak arról van szó, merre néz a pap.

Az új rítust is azóta tudom értékelni, azóta fogom fel, hogy Ő jön el ott is, amióta a régit megtapasztaltam.

Persze, hogy minden ember más, de szerintem ez elsődlegesen nem ízlés kérdése.

Ildikó írta...

Szia !

Közben hétvégén gondolkodtam a dolgon és rájöttem már kb majdnem arra, amit te most magad is leírtál saját magad hozzáállásáról. Szóval arra jöttem rá, hogy ami tárgyilagos tény és szentség és valójában "kemény teológia", azt te nagyon érzelmi oldalról közelíted meg, míg én inkább talán egy tudatosabb oldalról.
Én nem tartom Istent férjemnek, függetlenül attól, hogy Ő engem menyasszonyának tart a Biblia állítása szerint a többi emberrel együtt, akik között férfiak is vannak szép számmal. Az én Istenképem Istenről, inkább egy mindenható teremtő, mindeneket tudó bölcs, aki mindeneket betölt és bármit megtenni képes hatalmas élő, tehát nem ilyen emberi kép és főleg nem férj, hanem akkor inkább már bölcs barát, ha össze kellene foglalnom valahogy. (Lehet, hogy ezért sem lesz belőlem sosem szerzetesnő, pedig talán van hívás Isten részéről felém.)
Visszatérve az első mondatomra, amit a tudatosságról szól az érzelmekkel szemben, azért azt fontos látni szerintem, hogy a misében, ami megfelel az Egyház által rendelt szabályoknak és az új rítus szerint van és akár még gitáros is lehet, abban is Isten van jelen és a jelenlétének biztosan van egy azonossága a régi rítus szerinti misében való jelenléttel, ami gregorián énekes és egy kicsit más szabályok szerint van. Ez szerintem azért van így, mert mind a kettő az Egyház hivatalos miseformája, amit a pápa így rendelt, aki Péter utóda és ezért Istentől felhatalmazott személy, aki jogosult a hagyomány gondozására.

Az érzelmek, hogy mit érzünk a szentség vételekor, vagy a szentmisén érzett szépségérzet, vagy visszataszítás érzése, az nem áll összefüggésben az Isten ottani jelenlétének elve elrendelt mértékével, mert az az apostoloknak kezdetben tett ígéret miatt egyformán biztosított Isten által. Nem tudom jobban megfogalmazni, mert nem vagyok teológus, de talán érted, amit írni szerettem volna.
Szóval amire szerintem azért vigyázni kell, hogy ha kritikát fogalmazunk meg a szentmisével kapcsolatosan, akár az új akár a régi rítushoz kötődően, akkor azért azzal, mindig Istent is kritizáljuk, mert Ő mind a kettőben jelen van, ezért ez így összességében nem szerencsés.
Ami tuti, hogy számomra nem olyan fontos a szentmise, mint számodra, vagy talán inkább nem úgy fontos, mert nem ilyen esküvői alkalom. Azt hiszem nekem az első keresztelésemkor volt az a bizonyos menyegzői alkalom, amikor eldöntöttem, hogy odaadom magamat a keresztségben Isten számára és bízok benne egy életen át, hogy mindig velem lesz, akárhová megyek és akármit is csinálok, akármilyen helyzetbe kerülök és onnantól kezdve már velem van folyamatosan, talán nem várom sosem haza, mert mindig otthon van. Valószínű azért is látjuk ezt másképpen, mert én karizmatikus eredetű hitélettel rendelkezem.

Anna-Christina írta...

Én nem érzek ilyen nagy különbséget. Tény, hogy a régi rítus felülmúlhatatlanul gyönyörű és méltó. De szerintem ha egy pap tisztelettel és szeretettel végzi az új rítust, az is épp oly méltó tud lenni. No persze a tisztelettel való végzésbe beletartozna, hogy legalább az új rítusra vonatkozó liturgikus előírásokat tartsa be a pap hűségesen. Inkább e téren van hiányosság szerintem.

Mária Magdaléna írta...

Szerintem megint csak ott tartunk, hogy az új rítushoz képest (ami a "rendes" forma) hívják MA a régit rendkívülinek. Rendkívüli rítus ez, minden értelemben. Mindenesetre érdemes lenne elgondolkodni, hogy többszáz évig csak a rendkívüli volt, és senki nem halt bele :D
Nekem speciel nincs nagy bajom a "3 napja mosott hajjal" sem, de Isten is jobban örül, ha minél jobban megtiszteljük, nem?!
Kedves Ildikó, szerintem érdemes NÉHA egy-egy régi rítusú misével ünnepelni.

Ildikó írta...

Szia !

Látom megszólítva vagyok hagyományos rítus ügyben. Éppen most igazított el lelki vezetőm a szentmisével kapcsolatosan. Feltette nekem a kérdés, hogy miért megyünk szentmisére és a válaszaim hát bizony nem voltak jók még a sokadik sem és ez azért elég ciki volt, mivel azért egy lényeges dologról lenne szó és pont én nem tudok rá egy normális választ adni, aki egyébként "elég sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel". Végül nem tudtam rá választ adni, még segítséggel sem, és ez azért volt, mert annyira a saját szempontjaim szerint közelítettem meg a dolgot, ebből a mise külsőségei, meg mit érzünk mi ott Istenből, meg mit akarunk mi a misében Istentől oldalról, és a végén ő mondta el, hogy miért is járunk valójában a szentmisére. Az az igazság, hogy akkor sem tudtam volna ezt a választ megadni, ha én a régi rítusú misére járnék és az újra egyáltalán nem, szóval az egésznek semmi köze ehhez a kérdéskörhöz, és semmilyen külsőség nem segít rajta, és még csak az ünnepléshez sincsen köze, meg a búslakodáshoz és örömhöz sem.Akkor látható meg ez a válasz, ha letesszük a saját kis elképzeléseinket, hogy mi lenne jó ha, és arra figyelünk, hogy Isten mit akar tőlünk a szentmisével. Mindig azt hittem, hogy képes vagyok Isten szemszögéből szemlélni a dolgokat és azt hiszem ebben most kurdarcot vallottam ma reggel. De nem baj, azért van szükség a remetékre. olyan emberekre, akikben annyira erős ez az Isten mellett állás,hogy emiatt jobban képesek Isten szemszögéből szemlélni dolgokat, mint akiket a saját gondolataik töltenek be.

Mária Magdaléna írta...

Ejha!
Irigylésre méltó lelkivezető!

Anna-Christina írta...

Ildikó, szerintem nem ciki, hogy a saját szempontodból közelítetted meg! Ez természetes és nagyon emberi, hogy szeretnénk „jól érezni magunkat”. Tudjuk, hogy a szent áldozat ugyanaz, mégis, ha választani lehet, olyan misére megyünk, ahol a külsőségeket is szépnek találjuk (s ez mindenkinél más). Szerintem ez nem is baj. Csak az a fontos, hogy a fejünkben el tudjuk választani a külsőséget a lényegtől, és ha véletlenül úgy adódik, hogy nincs lehetőség választani, vagy a külsődleges dolgok épp nem tetszenek, akkor is tudjuk, hogy a legnagyobbat, legtöbbet adta nekünk a szentmise.
Amúgy én is érintve érzem magam, és igencsak magamba kell néznem ezzel kapcsolatban. Sokszor annyit tudok dohogni, ha egy misén nem tetszenek a külsődleges dolgok, pedig hát elég lenne a lényeggel foglalkozni…

Ildikó írta...

Ezzel a teóriával csak az az egy baj van,hogy az ember mindig olyan misére megy, ahová hívást érez, vagy tetszik és ezért nem lesz gyakorlata abban, hogy milyen az amikor az egész szentmisét tisztán a hit szemeire hagyatkozva kell végigélje. De én úgy gondolom most, hogy amit a lelki vezetőm mondott az olyan, hogy az minden szentmisében igazából csak a hit szemeire hagyatkozva megy, mert semmilyen módon nem képes megjeleníteni ezt semmilyen liturgia, ezt totálisan egy belső dolog. Egy olyan dologról szól, amire nekem kell odafigyelni a misén és csak nekem, mert pap képtelen az megjeleníteni rítusi eszközökkel. Ezt az embernek hinni kell és ebbéli hitére figyelni a szentmisén. Így látni, hogy ez van ott és mit ad ott Isten és minek a jelenlétében. Fura, mert amikor elmondta nekem a lelki vezetőm mit kéne látnom láttam egy képet és egy érzést is vele együtt, azt hiszem Isten magyarázta azt, amit ő előtte csak megpróbált szavakkal körülírni kb 10 perces erőfeszítéssel. Egy teljesen más lelkületről van szó ebben az az igazság, azért írtam azt, amit fentebb írtam, hogy én képtelen lettem volna kitalálni, mert mikor láttam azt a képet, akkor egy olyan képet láttam, ami nem az enyém, nem tőlem származik az én gondolataimmal nem lehetne azt előállítani, mert én más alapokon vagyok, bár mondhatnám, hogy voltam és használhatnám a múlt időt,de ki tudja, talán ennyire nem vagyok szemlélődő. De azt hiszem valami olyasmit láttam, ami talán a "teológiai felnőttségi szintemhez" inkább illő mise-lelkiség lenne.