"Fekete vasárnapi homilia"-KOMMENTEK

A blogspot hibájából eltűnt kommentek itt olvashatóak
a 22. hozzászólástól (!):

Mária Magdaléna új megjegyzést írt a(z) "Homilia 3. rész FEKETE VASÁRNAP" című bejegyzéshez:

Dehát nem az-e a célunk: ISTEN AKARATÁT keresni, illetve megnyugodni benne (Benne)?
Minek kijelenteni, hogy nekem ez vagy az a hivatásom? És ugyan honnan tudjuk? Én se tudtam, hogy leszek-e anya vagy jó anya leszek-e. Szent Rita volt feleség is, anya is, aztán elvesztette őket, és elment apácának. Persze közben rengeteget szenvedett, ezt senki se tagadja. Semelyik életállapot nem fenékig tejfel.

Reina Nicolasa új megjegyzést írt a(z) "Homilia 3. rész FEKETE VASÁRNAP" című bejegyzéshez:

Nekem nem szabadott volna hozzászólnom, mert boldog vagyok?

Igen, boldognak érzem magamat. De szenvedtem már és tudom, hogy lesznek is szenvedéseim.

Sokáig azt gondoltam például, hogy a szenvedés és a nehézség csak addig tart, amíg az, akit szeretünk, viszont nem szeret.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Rengeteg örömöt ad, ha van egy másik személy mellettünk, akivel szeretjük egymást. Viszont rengeteg nehézség, fájdalom és kísértés fakad belőle.

Úgy gondolom, a földi élet ilyen. A jó mellett mindig ott lesz a rossz, de a rossz mellett - ha elég nyitottak vagyunk rá - felfedezzük a jót is.

Ráadásul ha van egy udvarlóm, ki garantálja, hogy össze is fogunk házasodni? Ki garantálja, hogy az esküvő után fél évvel nem üti el egy autó? Ki garantálja, hogy nem lesz alkoholista, hogy nem csal meg? Ki garantálja, hogy lesznek gyerekeim? S hogy nem lesznek köztük beteg, vagy egészséges, de kisiklott életűek?

A fő kérdés pedig még mindig nem az, hogy kinek mennyire jó az élete a Földön (vagy látszik annak), hanem az, hogy üdvözülök-e. Lehet, a másik, a boldogabb(nak látszik) a pokolra jut, vagy későbbiekben a földi pokol vár rá.

Szerintem az velünk a legnagyobb baj (és nem oktatok ki most senkit, magamról is beszélek és mindenkiről!), hogy idealizálunk életállapotokat, azt hisszük, ha ezt meg azt elérnénk, megadná nekünk a Jóisten, utána minden a sínen lenne. Honnan vesszük, hogy boldogabbak lennénk mondjuk egy házasságban mint egyedül? Én is várom és vágyom rá, hogy megházasodjak, de szerintem nagyon nehéz lesz, és irtózatosan fel kell kötni a gatyát.

Másrészt a földi célok elérése még nem garancia az örök boldogságra. Semmilyen földi cél elérése nem az, csakis a kegyelmi állapot elérése!

Talán tapintatlan dolog tőlem, de felhozok egy személyes példát: egy ismerős családot, ahol meghalt fiatalon az édesanya. Én és talán Ti is csodáltátok őket mint a tökéletes katolikus családot. És mi történt?

Normális, ha vannak céljaink és vágyaink, de ne helyettesítsük ezeket a mennyország elérésével. Mert egy házasság vagy egy gyermek nem a mennyország! A rengeteg előnye mellett megkapjuk a rengeteg feladatot és hátrányt is. Itt minden a Földön próbatétel és feladat is, nem csak jóság.

Az életállapot megváltozásával az ezer új öröm és lelki jóság mellett ezernyi nehézség és újfajta kísértés üti fel a fejét. Ezt nem szabad elfelejtenünk!

Persze én boldog vagyok. "Minden rendben" - ahogy mondani szokás. És talán élek majd egy boldog, sima életet, ahogy a nagy könyvben meg van írva: házasság, gyerekek, unokák, majd elszenderedés 80 évesen. De még az ilyen sima életútban is el lehet bukni, az ilyenben is lehet szenvedni és az ilyen végén is várhat a pokol.

És én személy szerint ha nekem x és y dolog általában sikerül, azt úgy szoktam felfogni, mint szegénységi bizonyítványt. Isten az erős hitűeket, az erős személyiségeket megőrli. Úgy látszik, én mérhetetlenül gyenge vagyok még. Ez előny?

Ildikó új megjegyzést írt a(z) "Homilia 3. rész FEKETE VASÁRNAP" című bejegyzéshez:

Az igazság az, hogy én is boldog vagyok, függetlenül attól, hogy szerettem volna mindig férjet meg gyereket és erre úgy tűnik semmi lehetőségem nincsen és igazából sosem volt. Most boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy Isten velem van és Ő tesz boldoggá per pillanat. Egyébként mindig azzal vigasztalom magamat, hogy ki tudja mennyire lennék boldog, ha tegyük fel férjhez mentem volna húsz éves koromban és most gyerekeim is lennének. Lehet, hogy nem lennék boldog, csak nem gyötörne az az érzés, hogy nem lettem anya, és nem kellene attól félnem, hogy egyedül maradok öreg koromra, de lehet, hogy gyötörne más, valami ami a férjemmel kapcsolatos, vagy a gyerekemmel kapcsolatos, vagy ha nem lenne gyerekem, akkor is gyötörhetne, hogy egyedül maradok idős koromba, ha a férjem meghal. Szóval az a jó, ha abban az életállapotban amiben éppen az ember van megtalálja a belső békét és ha mégis valami máshogy alakul, mint most van, mert Isten úgy akarja, akkor meg abban kell megtalálni a belső békét meg Istent. Az biztos, hogy kér olyasmin görcsölni, ami nincsen, hogy miért nincsen. Abból kell élni ami van és az kell úgy megélni, hogy boldogok lehessünk.

Most éppen szépen süt a nap, ebből is lehet erőt meríteni, ha csak erre koncentrálunk egy pillanatra és minden más problémát magunk mögött hagyunk addig, míg megszemléljük Isten szépségét a napsütésben.

Mária Magdaléna új megjegyzést írt a(z) "Homilia 3. rész FEKETE VASÁRNAP" című bejegyzéshez:

A "szemlélődés" az egyik legjobb dolog, amit el tudok képzelni. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de ez végre olyasmi, ami MINDENKINEK "kéznél van", és elvezet Istenhez.