2010. november 16., kedd

2010. november 14-i prédikáció

Kedves Testvérek!

A mai vasárnapon a középkori esztergomi székesegyház felszentelését ünnepeljük. A templomszentelés a legnagyobb ünnepek közé tartozik az Egyházban. Ez a hely a vallásos élet központja. Az Úristen ott trónolt annak idején a frigyládán is, ezt örököltük mi keresztények. A templomszentelés egy egész napos szertartás. A beavató szentségekhez hasonlít, csak nem emberen, hanem gyakorlatilag a kövön végzik el. Ugyanúgy használják a krizmát és a vizet stb. Utána először az oltáron illatáldozatot mutatnak be az Ószövetség emlékére (rengeteg tömjént égetnek!), majd következik a szentmise.
Ahogy a mi lelkünk Isten hajlékává, a Szentlélek templomává válik.
Ezen a világon semmi se maradandó, még templomaink se. Fontos, hogy képesek legyünk a látható kőtemplomtól elvonatkoztatni. Isten háza elsősorban A MI LELKÜNK. Fontos, hogy képesek legyünk Krisztus képmásává válni.
Templomnak számít a keresztény közösség is. A tagok Krisztus titokzatos testének tagjai. Ez akkor mutatkozik meg legjobban, mikor a liturgiát ünnepeljük. Ekkor válik az Egyház leginkább tevékennyé.
Földi liturgiánk előképe a mennyeinek, bár csak képmása, árnyéka. Fontos, hogy a földi liturgia is szép legyen, gazdag, mélyértelmű. Mindenben tükrözze a belsőt, még "külsőségekben" is. Az angyalok mennyei liturgiájához legyen hasonló. Jézus a mennyei főpap az egész világ üdvösségéért. Tegyünk hát mindent az oltárra élő áldozatként!
A misén a közös mozgások áldozatunkat fejezi ki. Összehangolódnak ezek a közös mozgások!

Cél: Istennek élő és kedves áldozattá válni. Krisztusba tagozódni, hozzá hasonulni.
Szándék: bekapcsolódni a rendbe.
A szentmise ünneplése a megváltás művének a folytatása.

4 megjegyzés:

Romualda írta...

Ismételten köszönöm a prédikációk rendszeres közlését. Már jó ideje nem tudok eljutni a Belvárosiba - és az új időpont még problematikusabb - ezek adnak némi táplálékot. Köszi!

Mária Magdaléna írta...

Komolyan mondom, miattad maradtam bent a munkahelyemen, hogy begépeljem a prédikációt. Sajnos nem sikerült olyan zamatosan leírnom, mint néha. Gellért atya nagyon gyorsan beszélt :)
Vasárnap kihirdetik, hogy valóban délben lesznek-e a misék. Személy szerint én nagyon kiborultam rajta, nem egy háziasszony-barát időpont...

Unknown írta...

Délben?! A lehető legrosszabb időpont, de gondolom kényszerűségből kell változtatni, bár remélem, hogy marad minden a régiben. :)

Mária Magdaléna írta...

Ez egy igazi plébániai mise lesz, plébániai mise időpontban régi rítus. De még nem 100%.