Nagyböjtöm

A nagyböjt azzal kezdődött, hogy ott kényszerültem hagyni a hagyományos rítusú misék látogatását az állapotom miatt.

Sok kérdésemre választ kaptam még a hatvanad vasárnapon, ahol a prédikációban elhangzott a felhívás: készítsünk "harci tervet", "stratégiát" a nagyböjti időszakra. Ezt énekeltük:

Kelj fel, Uram, miért alszol?

Kelj fel, s ne űzz el végleg!

Miért fordítod el arcodat?

Segíts, és szabadíts meg minket!

Apósom agyvérzést kapott, és lebénult a fél oldalára (és ekkor a nagyböjt még el se kezdődött). Már húshagyó kedden szaggató derékfájást éreztem, annyira, hogy csütörtökre azt hittem, lumbágó.

Minden percben sírni tudtam volna. Ilyenkor mindig arra próbálok gondolni, hogy legalább van mit felajánlani... Aztán vasárnap beütött a krakk. Vérzéssel kórházba kerültem, aznap töltöttem a 20. hetet (=félidő). Ez már végképp nem volt vicces, hiszen a vetélésem is így kezdődött. Fenyegetett a halvaszületés. Kiderült, nem vették észre, hogy a méhlepény alja eléri a méhszájat, ahol keletkezett vérömleny is. Ottmaradtam a kórházban, aztán hazajöttem a 2 és fél éves 15 kilósomhoz. Elvileg feküdnöm kéne...

Közbenjárását kértem a kórházba menet

Tegnap óta végre van magándokim, sajnos muszáj volt, mert nagyon megijedtem. A 24. héten vizsgál majd meg, akkortól már koraszülésnek számít, ha netán beindulnánk. Aznap lesz -amikor betöltöm a 24. hetet- a férjem születésnapja, és nem utolsó sorban Húsvétvasárnap is. Tehát? Pont a nagyböjtöt kell kibírnom ebben az állapotban.

Nem marad más hátra, mint előre. Deo gratias.