2012. szeptember 16., vasárnap

Havas Boldogasszony ünnepnapján

Egy régebben lejegyzett prédikáció részletei (Pünkösd utáni 10. vasárnap?):

A mai vasárnap legfőbb mondanivalója egy alapvető keresztény erény: az alázat.
Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Ez már az angyalok megteremtésekor is igaz volt, amikor Lucifer fellázadt. Az engedelmes angyalok fő csatakiáltása ez lett: "Ki olyan, mint az Isten?"
Ősszüleinknek is a kevélység volt a fő bűne. ("Ti lesztek saját magatok Istenei.")
Azóta is minden bűnnek alapja, mélye, hogy olyanok akarunk lenni, mint az Isten, de nélküle. Például: "nincs szükségem, hogy hozzá alkalmazkodjak".
Ennek ellenkezője a megváltás kulcsa.
A kiválasztott legtökéletesebb teremtmény: a legalázatosabb. ("Az Úr szolgálóleánya vagyok.")
Jézus is a legnagyobb alázattal jön a világba: letette az Isteni dicsőséget, és magára vette az emberi élet minden gyötrelmét.

Az igazi fölmagasztalás, dicsőség, boldogság mindig az alázat gyümölcse.
A mai világ sajnos teljesen az ellenkező irányban halad (->érvényesülés).
Manapság bármelyik gyerek előtérbe tolja magát, és beleszól a felnőttek beszédébe. Azok meg hagyják: "jaj nehogy gátlásos legyen". (Inkább váljék gátlástalanná...) Találkozik a való világgal, ahol a többi ember nem azért van, hogy őt szolgálja. Végtelenül boldogtalan lesz!

A képességeimmel a közösséget akarjam gazdagítani!

A farizeus nem szorul rá az Istenre. "Kutya kötelességed engem jutalmazni."

Míg a vámos föl se néz. MERT TUDOM, HOGY MÉLTATLAN VAGYOK. Önmagát vádolja, rászorul a megbocsátásra. Ez az ember megigazul!!!

Nincsenek megjegyzések: